Általános színtan és látáselmélet

A környezetformáló művészetek elemi, legfontosabb kifejező eszköze a sík és térformák rendje. A környezetformáló művészetek fogalmához sorolnám a városépítészet, építőművészetet, belsőépítészetet, gépipari formatervezést, kerámia-, porcelán-, üveg-, textiltervezést, alkalmazott grafikát, tehát a tárgyformáló műfajokat. Bármely műfaj alkotásának leolvasható, egyértelmű formatisztasága azt mutatja meg, hogy az alkotó tervező milyen sík, vagy térformáló képességgel bír. Természetesen a mű megvalósítása során sík vagy térelképzeléseket az alkotó csak akkor tudja megvalósítani, ha megfelelő technikai ismeretanyaggal, tapasztalattal is rendelkezik. Gropius a XX. század egyik legnagyobb építésze és művészetpedagógusa, igen szellemes meghatározásként említi egy előadásában azt a gondolatot, amelyet a japán építészetre legerősebben ható ZEN-BUDDHIZMUS filozófiájában talált. Ez a definíció igen találóan jellemzi a művészi ösztön és technika közötti viszonyt: - "Dolgozz ki egy hibamentes technikát és az inspiráció kegyét én adom meg." - Vagyis Gropius azt a felismerését magyarázza a fenti idézettel is, hogy a veleszületett tehetség, "a művészi adottság" csak megfelelő technikai elsajátításával válhat szabaddá. A környezetformálás bármely műfajában az alkotó művésznek ezen kép alaptulajdonságán kívül, (mint az alakítóképesség és a technika uralása) még egy igen lényeges adottsággal kell rendelkeznie. Szükséges az a képesség is, hogy a látható világot összefogja, szerves egésznek tekintse, amelyben azután a részletek szoros összefüggésben állnak egymással.

Mutass kevesebbet