Kosár gomb ikonKosár
Oláh András

Április bolondjai

Oláh András - Április bolondjai, Budapest 2017 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

"A versbeszéd vonzó fogalom, hiszen ez lenne szép, ez lenne a cél: mindig versben beszélni. Vagyis emelkedetten (megemelten), távlatosan (dimenzionáltan). Úgy beszélni, olyan mondatokat szülni, hogy a szánkból kiröppenő szavak túlmutassanak önmagukon, kiemeljenek a megszokottból, átszínezzék a valóságot, felcsillantsák a reményt. Oláh András versbeszéde ilyen. Sorai látszólag egyszerűen születnek, a hétköznapiság magzatburkától iszamosan, ott lebegnek bennük a túlságosan jól ismert érzések: az ifjúság utáni nosztalgia, a szerelmi csalódás, a betegség kórházi drámája, a szülőhaza bumfordisága, a háborúkkal és Trianonnal és besúgókkal és pofonokkal terhelt huszadik század. Ám ennél jóval többről van szó és valahogy másképpen, mint azt elsőre gondolnánk - és ez az átlényegítés, ez a felszabadító bűvészmutatvány, igen, ez a költészet. A szabad versbeszéd mellett persze kötött formák is megjelennek, főként páros rímekben írt művek. Azok sem csalódnak, akik a magyar irodalom folytonosságára, a hagyomány tiszteletére esküsznek: Petőfi, Vörösmarty és Ady mellett József Attila és Weöres Sándor is felbukkannak. A záró ciklusban pedig megjelenik a játékosság, a felszabadult, ám mértéktartó pajzánság - például a limerick műfaj kedvelői csettinthetnek. Azt hinnénk, szavakat rendezni, versbeszélni könnyű. Nem, nem az, a valódi költő tényleg megszenvedi. Oláh András valódi költő."

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9786155195402
Kiadó:Magyar Napló Kiadó Kft.
Kiadás éve:2017
Kiadás helye:Budapest
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:107 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 18.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Oláh András

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1959

Oláh András (Hajdúnánás, 1959. január 21. – ) magyar író. Szülei: Oláh András és Mezei Julianna. 1981 óta Mátészalkán él. Tanárként dolgozik.

Oláh András további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
akár 55%
Oláh András - UFO Rejtélyek megfejtései
hűségpont ikonAkár 33 hűségpont
UFO Rejtélyek megfejtései

Oláh András

Kiadás éve: 1993

ANTIKVÁR

500 Ft-tól

Megtekintés ikon
akár 55%
Oláh András - UFO Rejtélyek megfejtései
hűségpont ikonAkár 33 hűségpont
UFO Rejtélyek megfejtései

Oláh András

Kiadás éve: 1993

ANTIKVÁR

500 Ft-tól

Megtekintés ikon
Oláh András - FAGYÖNGY ÉS JÉGCSAPOK /ÜKH 2005/
FAGYÖNGY ÉS JÉGCSAPOK /ÜKH 2005/

Oláh András

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Oláh András - Idegen test
Idegen test

Oláh András

Kiadás éve: 2013

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
akár 55%
Oláh András - UFO Rejtélyek megfejtései
hűségpont ikonAkár 33 hűségpont
UFO Rejtélyek megfejtései

Oláh András

Kiadás éve: 1993

ANTIKVÁR

500 Ft-tól

Megtekintés ikon
Oláh András - FAGYÖNGY ÉS JÉGCSAPOK /ÜKH 2005/
FAGYÖNGY ÉS JÉGCSAPOK /ÜKH 2005/

Oláh András

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Oláh András - Idegen test
Idegen test

Oláh András

Kiadás éve: 2013

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
45%
Oláh András - UFO-k legyünk, vagy magyarok?
hűségpont ikon 69 hűségpont
UFO-k legyünk, vagy magyarok?

Oláh András

Kiadás éve: 1996

ANTIKVÁR

2 500 Ft

1 375 Ft

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat