Kosár gomb ikonKosár
Sontag, Susan

Az AIDS és metaforái

Sontag, Susan - Az AIDS és metaforái, Budapest 1990 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

1050 Ft

1 500 Ft

30%
lefelé tartó nyíl, további leírás bezárása

Állapot

Készleten

Központi raktár

százalék ikon
hűségpont ikon

60

hűségpont

információs ikon

Hogy működik az alku?

Részlet ​a könyvből: „Metaforán nem értek sem többet, sem kevesebbet, csak azt, amit a fogalom általam ismert legkorábbi, legtömörebb meghatározása – Arisztotelészé – magába foglal. "A metafora – írja Arisztotelész a Poétiká-ban, – annyit jelent, hogy egy dolognak valamely más dolog nevét adjuk..” Az a szellemi művelet, amelynek során valamiről azt állítjuk, hogy azonos egy másik, tőle különböző dologgal, vagy legalábbis hasonlít hozzá, egyidős a filozófiával és a költészettel, és a megértés legtöbb fajtájának, köztük a természettudományos megértésnek, éppúgy ez a „keltetőtelepe”, mint a művészi kifejezőerőnek. (Hogy ennek a ténynek kellő elismeréssel adózzam, a betegség metaforái ellen folytatott polémiámat, amelyet tíz évvel ezelőtt írtam, rövid, ám metaforáktól hemzsegő bevezetővel láttam el, ezzel a játékos ördögűzéssel próbálva megszabadítani magamat a metaforikus gondolkodás csábításától.) Persze az ember képtelen metaforák nélkül gondolkodni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem bölcsebb, ha bizonyos fajta metaforáktól óvakodunk, vagy legalábbis megpróbálunk lemondani róluk. Éppúgy, természetesen, minden gondolkodás egyszersmind értelmezés is, de ez nem jelenti azt, hogy nem helyes időnként fellépni mindenfajta értelmezés ellen."

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9630752131
Sorozatcím:Mérleg
Kiadó:Európa Könyvkiadó
Kiadás éve:1990
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Alföldi Nyomda
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:136 oldal
Fordítók:Rakovszky Zsuzsa
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 10.00 cm, Magasság: 18.50 cm
Súly:0.10 kg
Kategória: Természettudomány / Egészségügy / Filozófia / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Sontag, Susan

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1933 - 2004

Susan Sontag (1933. január 16. – 2004. december 28.) amerikai író, filmrendező, aktivista.

Sontag, Susan további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Sontag, Susan - EGYIDŐBEN
EGYIDŐBEN

Sontag, Susan

Kiadás éve: 2008

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Sontag, Susan - EGYIDŐBEN
EGYIDŐBEN

Sontag, Susan

Kiadás éve: 2008

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Sontag, Susan - A betegség mint metafora
A betegség mint metafora

Sontag, Susan

Kiadás éve: 1983

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Sontag, Susan - Regarding the Pain of Others
Regarding the Pain of Others

Sontag, Susan

Kiadás éve: 2004

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Sontag, Susan - EGYIDŐBEN
EGYIDŐBEN

Sontag, Susan

Kiadás éve: 2008

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Sontag, Susan - A betegség mint metafora
A betegség mint metafora

Sontag, Susan

Kiadás éve: 1983

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Sontag, Susan - Regarding the Pain of Others
Regarding the Pain of Others

Sontag, Susan

Kiadás éve: 2004

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Sontag, Susan - Kunst und Antikunst
Kunst und Antikunst

Sontag, Susan

Kiadás éve: 1968

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu