
(8 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
140
hűségpont
Hogy működik az alku?
A könyv címe, mint annyi Szabó Magda-regényben, jelképes. A hősnő, Szeredás Emerenc életében ugyan jelentős szerepet játszik egy valóságos építészeti elem, egy ajtó, de az író a szóval másra is utal, arra az ajtóra, mely érzelmeink birodalmát zárja el, s melynek megnyitása boldogító vagy halálhozó kockázat. Emerenc alighanem Szabó Magda legsajátosabb regényfigurája, mert nemcsak otthonok, sőt szinte egy utcasor ,,mindenese", de fejedelem is, különös birodalom úrnője, nem jámbor szolga, nem cseléd: Szeredás Emerenc szuverén. Uralkodó. Élete minta arra, hogyan kell helytállni valóságos pillanatokban, mikor kell kimondani a szavakat, és mikor elhallgatni, mikor kötelező adni, és mikor nem szabad elfogadni, mit kell eltűrni, és mit kötelesség megtorolni. Mint a kiválasztottak, Szeredás Emerenc tudja, hogyan kell szeretni és hogyan meghalni. Ez a regény, amely eredetileg 1987-ben jelent meg, az írónő munkásságának egyik csúcsa. Utoljára 2010-ben jelentettük meg a szerzői sorozatban, s most megújult külsővel adjuk közre.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630794008 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2012 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Borítótervezők: | Gerhes Gábor |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 261 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Szabó Magda regénye teljes mértékben más, mint amiket eddig olvastam. Emerenc és a főszereplő kapcsolata nagyon komplex és érdekes. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a regényt. Biztosan újra kell olvasnom még, mert nehezen lehetett értelmezni Emerenc személyét.
Milyen megdöbbentő, hogy van aki Emerenc szemelyiségét mérgezőnek írja le, miközben egy túlerzéken sérült lélekről van szó. Aki a merevségbe, a saját szabályaiba kapaszkodva élte át az életében elszenvedett árulásokat. Mindig megkönnyezem, magával ragadó könyv. Érdemes a filmet is megnézni elolvasás után:)
Emerenc egy nagyon jó portréja egy bizonyos személyiségtípusnak, és a könyv jó bemutatása annak, hogy más emberek - mint az elbeszélői én - mennyire nem tudnak ellenállni egy ilyen mérgező személyiségnek, míg mások - a férj - mennyire immúnisak rá. Regénybe öltöztetett önismereti önsegítő könyv.
Az én álmaim visszatérő látomások.Állok a kapunkban a lépcsőház alján és megpróbálom kinyitni az ajtót.Forog a kulcs.Hiába küszködöm...Álmában soha,de a valóságban egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt.Szeredás Emerenc ajtaja,aki házvezetőnőként dolgozik az írónőnél.Aki uralkodik,diktál,mindent megmagyaráz...Vajon mit rejteget a lezárt ajtó mögött?A lelke gonoszságát,esetleg ellopott valamit valahonnan...?Az ajtó c.regényből filmváltozat is készült.JÓ szórakozást!!!
Rettenetes könyv, amit szinte fáj olvasni, de éppen ez a jó benne. Egyik legjobb műve az Írónőnek. Olyan, mintha az Édes Anna folytatását, illetve befejezését olvastam volna.
Elgondolkodtató történet a mi belsőajtónkról. Hogy ki merjük-e nyitni…és kinek… mikor… hogyan??? Mindannyian őrzünk titkokat és nem szeretnénk, hogy bárki megtudja. Mélyen elzártuk magunkban, de időnként jön egy személy , aki érdemes arra, ,hogy belépjen azon az ajtón,…de ha az illető nem tudja megbecsülni ezt a gesztust, akkor újra bezárul és talán örökre csukva marad. Néha mi is szeretnénk más ajtaja mögé benézni, de azt ki kell érdemelni. És egyáltalán szabad-e benézni, főleg, ha ő nem akarja, erőszakosan.? Nehéz kérdések ezek, melyet a regény végig feszeget egy ember, történetesen Emerence életén keresztül. Mikor végére érsz a könyvnek biztos ezek a kérdések foglalkoztatnak és nem engednek egy darabig. Engem biztosan
Nagyon érdekes, és nagyon tanulságos könyv, elgondolkodtató...Az események fordulatosak. "Nem lehet letenni"...kategória. Nekem személy szerint tetszett.