
(2 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Több oldala gyárilag kissé repedezett. Védőborítója kopottas, néhol halványan foltos.
60
hűségpont
Hogy működik az alku?
A kötet oldalszámozása folytatólagos! Goldziher Ignác (1850 – 1921) orientalista, a Közel-Kelet nemzetközi hírű kutatója, a magyarországi arabisztika és sémi filológia megalapítója. Vámbéry Ármin tanítványaként Pesten, majd Berlinben és Lipcsében folytatta tanulmányait. Ezt követően Leydenben és Bécsben arab kéziratokat tanulmányozott, s 1873-1874-ben állami ösztöndíjasként Damaszkuszban, Jeruzsálemben és Kairóban foglalkozott a sémi nyelvekkel és az iszlám vallással. 1874-től a Pesti Izraelita Hitközség titkára, 1900-tól az Országos Rabbiképző Intézet óraadó tanára. Közben 1872-től a pesti Tudományegyetem magántanára, 1904-től professzora. 1881-ben jelent meg Az iszlám. Tanulmányok a mohamedán vallás köréből című munkája, amely terjedelmében a legnagyobb, tartalmában a legrészletesebb magyar nyelvű munka az iszlám keletkezéséről és történetéről. E művével megalapozta a kritikai módszerekkel dolgozó iszlámtörténetet." A jelen kötet reprezentatív válogatás az életműből.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963280984X |
|---|---|
| Sorozatcím: | Társadalomtudományi könyvtár |
| Kiadó: | Gondolat |
| Kiadás éve: | 1981 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Borítótervezők: | Urai Erika |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 599-1094 oldal |
| Fordítók: | Dávid Gábor Csaba, Iványi Tamás, Simon Róbert, Szende Tamás |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Filozófia / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Társadalomtudomány / Töredékkötetek, Félkötetek / Vallás / Vallási Irodalom / Iszlám / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Alapmű az iszlám kultúra iránt érdeklődőknek, tudományos igénnyel megfogalmazott nagy lélegzetvételű munka.
Goldziher Ignác, a Ferenc József Rabbiképző Intézet tantárgyainak összeállítója, még mint bár micvó, a pajtánim célkitűzésének és a pijjutok szerepének újraértékelője, Édesapja bíztatására más vallások szertartásain is részt vett, épp úgy ifjúkorában a karácsonyi éjféli misén, mint később az al-Azhar madrasza-egyetemen is tanult és imádkozott. Pázmány Péter és Mária Terézia Bp-re költözött egyetemén syr professzúrát alapítottak számára, majd az I. VH során, Bosznia anjektálása után, rá bízták az ottani muszlim alapszintű oktatás megszervezését. Legnagyobbat mégis a modern orientalizmus megalapításával tett a tudomány haladása érdekében.