Az öntudat ébredése

Az újszülött és a csecsemő agyműködésének megismerése nélkül nem érthetjük meg azt a bonyolult magatartást, amellyel minden szülő találkozik. A csecsemő nem passzív lény, hanem aktívan a külvilág felé fordul, jeleket ad a környezetének, s viszonylag fejlett látó- és hallókészségével szűri a felfogott külső ingereket. Így ma már nem egyszerűen anya-csecsemő kapcsolatról beszélünk, hanem csecsemő-anya-csecsemő kapcsolatról. A fejlődés egyik legfontosabb rugója ez a kapcsolat, amelyben a csecsemő kezdeményező szerepe jóval több, mint gondolnánk. A csecsemő hangjával és mozgásával jeleket ad, és érzékszerveivel felfogja, agyával feldolgozza a viszonzásképpen kapott válaszjeleket. Ehhez a jelfelfogás, -raktározás, -összehasonlítás, -előhívás elemi foka nélkülözhetetlen. Itt kezdődik a csecsemőértelem, amelynek vizsgálatára ma számos új módszer alakult ki. Az éber és az alvó állapot, a különleges emberi életműködések - mint az egyenes testtartás, lépegetés, majd a járás, az alkotó kézműködés, a beszéd és az értelem - kialakulásának korszerű vizsgálata ad választ arra a kérdésre, hogyan jön létre az emberi öntudat alapja. A csecsemő emberi társadalomban nő fel, idegrendszerét a társadalom által alakított környezetből érik az ingerek. Az orvostudomány gondoskodik arról, hogy ha az agy sérülése folytán a fejlődés kóros irányban halad, megfelelő vizsgálati módszerekkel lehetőség nyíljék a károsodás felismerésére. Korai megelőző kezeléssel, habilitációval a súlyos következmények nemegyszer elháríthatók vagy legalábbis csökkenthetők. Kiadványunk a fejlődés leírásával és a fejlesztő módszerek magyarázatával a szakorvosokon kívül számtalan hasznos tanácsot ad a szülőknek is a helyes csecsemő-anya-csecsemő kapcsolat alakításához és az esetleges károsodás következményeinek korai megelőzéséhez.

Mutass kevesebbet