
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Akik olvasták előző könyveimet, azok számára talán ismerősök lesznek ennek az írásomnak a hősei. S talán fölfigyelnek arra is, hogy sorsuk itt-ott eltér attól, ahogy régebbi munkáimban bemutattam őket. Ennek oka, hogy ott több fantáziával közelítettem meg az életútjukat, itt pedig pontosabban ragaszkodtam a valósághoz. Azt bünteti, kit szeret, hősei ugyanis szinte egytől egyig létező személyek, az a munkám pedig csaknem dokumentumregény. Lényeges történései a valóságban is megestek, esetleg nem ott és nem akkor, ahol és amikor ezeken a lapokon (a kolhozba kényszerített parasztok aratási lázadásának színhelye például igazában az ungvári járási Nagydobrony volt). A valósághoz való szoros ragaszkodásom lehetővé tette, hogy a szereplők egy részét - inkább az idősebbeket, s főként a már nem élőket - saját nevükön szerepeltessem. Így a maguk nevén vonulnak itt föl a politikai vezetők (Turjanica, Karpenko, Iszkra, Povsztyanoj, Bort), az ismert képzőművészek (Erdélyi, Manajló és több más) a ma is élő Sándor László kritikus és igen sok mellékszereplő. A regénynek persze vannak önéletrajzi elemei is, a leírt eseményeknek ilyen vagy olyan mértékben magam is részese voltam (az itt felölelt időszakban szobrászként, majd újságíróként kerestem a kenyeremet). Annak hogy munkámat dokumentumregény-szerűen építettem föl, legfőbb oka, hogy a lehető leghitelesebb képet akartam adni a kárpátaljai magyarság s kivált az értelmiség életéről az anyaország testéről való leválás első, legkeservesebb éveiben, s itt a valóság hű követése látszott a legcélravezetőbb útnak. Ez az írásom különben első könyve egy tervezett - A végtelenben találkoznak című - regényfolyamnak, amely századunknak az itt ábrázolt földrajzi területen lezajlott eseményeiről kíván kortörténeti áttekintést adni.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9637403833 |
|---|---|
| Kiadó: | Háttér Lap- és Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1990 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Franklin Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 316 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.50 cm, Magasság: 20.50 cm |
| Súly: | 0.40 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Történelem / Újkor-legújabb Kor |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről