Csontváry

"Az igazság pedig az, hogy az érett cédrusok az 5-6-ik ezredben pihenőre vannak utalva, a fiatalabbak fejlődésre buzdítva. Egy erdőben laknak, s egymásnak útjában nem állnak, hanem élnek békességben az idő viszontagságok közepén természet egy isteni gondviselésben. Vajon mi Európában nem tudnánk-e ilyen alapon békességben élni? Az anyagi gondokat Európa-szerte az érték kizárásával a szellemi térre terelni. Amerika gránit hegyei szobrokká változnak nem sokára a világ csodájára." Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) patikusból lett festővé - ahogy maga állította, a "szellem" hivatására. S bár munkái, sőt ő maga is gyakran tűnt nevetségesnek kortársai szemében, az idő őt igazolta. Kötetünk hetedik kiadása a festő hetven képének reprodukcióját tartalmazza, a bevezetőt Csontváry szakértője, a kiváló, nemrégiben elhunyt művészettörténész, Németh Lajos írta. Az albumot Csontváry ihletett, sokszor messianisztikus hangvételű írásaiból készült válogatás egészíti ki. Előszó részlet: A magyar festészet megszállottja volt. Nem csupán festő akart lenni, hanem filozófusként fürkészni kívánta a lét titkait, hódolni a mindenek fölött levő Természet fenségének, ítéletet mondani elkorcsosult koráról, és a történelem ítélőszéke előtt nagyszerű tanúságtétellel felmenteni szeretett népét és nemzetét, és újabb évezredekre méltó helyet biztosítani számára. S mindezt az emberfölötti, prófétái, sőt már-már mágikus feladatot festőként akarta elvégezni, soha nem látott harmóniák, a teljesség gazdagságát sugárzó hatalmas vásznak, a természeti organizmus felismerésének és az emberi intellektus rendet tevő szándékának a találkozásából született kompozíciók, az álom és a valóság határmezsgyéjén fakadó látomások révén. "Nem úgy tűnik-e föl ez a földi élet, mint egy iskola - ahol a sok diák közül egyet választ ki a tanár, s ennek az egynek kell folyton felelni s az egész iskola helyett tanulni?" - kérdi egyszer alig leplezett büszkeséggel, hiszen ő csakugyan mindent meg akart oldani, minden kérdésre választ akart adni. Persze bármilyen magasztos is a szándék, csupán az eredmény igazolhatja, hiszen a mindent markolás vágya az erejét fel nem mérő dilettantizmust is takarhatja. Csontváry azonban minden ízében eredeti alkotások sorával, egyedülálló dimenziójú életművével érvelt. Nemrég még harcolni kellett életműve elfogadtatásáért, ma azonban már beigazolódott az, amiről Fülep Lajos jövendölt: Csontváry életművének szellemi birtokbavétele megtörtént, a nemzet művésze lett, mint ahogyan az Petőfi, Munkácsy vagy Ady és Bartók. Szociológiai felmérések bizonyítják, hogy a "Magányos cédrus" a köztudatban a "Siralomház" és a "Majális" mellett áll. Sőt, Csontváry nem csak a nemzeti kultúra vetületében vált klasszikussá. Az a gesztus, amely az 158-as Világkiállítás alkalmával, a nemzetközi hírű művészettörténészek által válogatott "50 év modern művészete" című kiállítás nyitóképének tette Csontváry "Tengerparti sétalovaglás"-át - Csontváryt a modern művészet úttörőjévé, a posztimpresszionista nemzedék egyenrangú társává avatta, mint ahogy a világ egyik legpatinásabb és legrangosabb művészeti lexikona, a Bénézit Dictionnaire 1976-os új kiadásában Csontváryt nem csak a magyar művészet egyik legeredetibb művészeként jellemezték: "...Nem kötődött kora semmiféle festészeti mozgalmához, és kifejezési eszközeit éppoly nehéz megragadni, mint amilyen nehéz művei poéziseit definiálni... Színhasználatának szimbolikus kifejezése Gauguinhez közelíti és előlegezi az expresszionizmust és a fauvizmust. A műveiből áradó különös sugallat fel kellett volna, hogy keltse a szürrealisták figyelmét, de úgy látszik, nem kerültek ismeretségbe műveivel. Csontváry a művészettörténet legnagyobb magányosai közé tartozik."

Mutass kevesebbet