Die Bestimmung des Menschen

Johann Gottlieb Fichte: Die Bestimmung des Menschen. Leipzig, é.n. [1879?] Druck und Verlag von Philipp Reclam. X + [2] + 156 + 32 p. Johann Gottlieb Fichte (1762–1814) német filozófus, a német idealizmus egyik alapító alakja volt, aki hidat képezett Kant és Hegel munkássága között. Főbb jellemzői: A szubjektív idealizmus: Fichte továbbfejlesztette Kant filozófiáját, elvetve a „magánvaló dolog” (Ding an sich) fogalmát. Szerinte minden tapasztalat az önmagát tételező Én (szubjektum) tevékenységéből fakad. Filozófiája középpontjában a szabadság és a cselekvés áll. Úgy vélte, a világ a kötelességteljesítés színtere. Fichte „Az ember rendeltetése” (Die Bestimmung des Menschen, 1800) című műve a német idealizmus egyik legmeghatározóbb alkotása, amely az egyéni szabadság és az erkölcsi világrend kapcsolatát vizsgálja. A mű három fő részre tagolódik. (Kétség): Fichte abból indul ki, hogy ha a világot csak a természettudományos kauzalitás (ok-okozati összefüggés) mentén szemléljük, akkor az ember nem több, mint egy gép, és a szabad akarat csupán illúzió. Ez a felismerés teljes bizonytalansághoz és kétségbeeséshez vezet. (Tudás): Ebben a szakaszban a szerző kritizálja a tiszta észt. Arra a következtetésre jut, hogy a külső világot csak a tudatunkon keresztül ismerhetjük meg. A „tudás” azonban önmagában nem ad választ az élet értelmére, mert csak tükörképeket mutat, nem a valóságot. (Hit/Meggyőződés): Ez a mű csúcspontja. Fichte szerint az ember nem csupán megismerő, hanem cselekvő lény. A szabadság és a morális kötelesség nem az elméleti tudásból, hanem a belső meggyőződésből (hitből) fakad. Az ember rendeltetése az, hogy morális cselekedeteivel alakítsa a világot, és ezzel egy magasabb rendű, szellemi világrend részévé váljon. Egészvászon.

Mutass kevesebbet