Élet a halál földjén

Lehetett-e reményük azoknak, akik az emberbőrbe bújt SS-ek magas technikával és szervezettséggel biztosított tömegvágóhídjára, Auschwitzba kerültek? Lehet, hogy voltak, akik ott több napot, hetet, hónapot, sőt éveket is kibírtak? Lehet, hogy olyanok is voltak, akik a csüggedteket felemelték és vigasztalták? És vajon olyanok is akadtak, akik nem egyszer és nem tízszer néztek szembe száz veszéllyel azért, hogy mások életét mentsék? Akadtak ilyen emberek! Kommunista emberek. Róluk szól, nekik állít márványnál is maradandóbb emléket e könyvben Betlen Oszkár. Kevesen voltak, mégis megtalálták egymást - pártszervezetet hoztak létre ott, ahol élni is "bűn" volt, ahol naponta százszor és ezerszer kegyetlenül torolták meg az életet. Összefogták a különböző nemzet fiai, és segítettek, ahol csak tudtak. Rendívül nagy dolgokat nem cselekedtek, de az apróbbakat sem jegyezte fel mind a krónikás. Szigorú mértéktartással ügyelt arra, hogy ne mutassa többnek a tábor kommunistáit, mint amilyenek voltak. Irodalmi színvonalon megírt visszaemlékezését kegyelettel és büszkeséggel forgathatják a magyarok és más nemzetek fiai egyaránt. Íme, ilyenek azok, akik elkötelezték magukat az emberiség szebb jövőjéért vívott harcra!

Mutass kevesebbet