Erdély II. - A nagy fejedelem

Hajdúktól, töröktől, császáriaktól feldúlt Erdélyt, békétlenséget, zűrzavart, szegénységet, elszabadult indulatokat örököl Bethlen Gábor politikai eszményképétől, Báthory Gábristól. Történelmi hivatását nem csupán meggondolt, jámbor, protestáns, keményveretű embersége, személyisége jelöli ki - hanem az elkeserítő, szánalmas örökség is. Bethlen Gábor nem zseniális, de igaz ember - mindössze szorgalmas, kitartó, jól taktikázó, meggondolt fejedelem, aki kezdetben csak a köz javáért dolgozik, s a vallásszabadságért kívánja életét áldozni. A puritán erkölcsű Bethlent is megérinti a szenvedély. Küszködik, őrlődik, munkába menekül: feleségében, a szigorú Károlyi Zsuzsannában okos asszonyra lel, de társat, támogató barátot, együttérző és együtt gondolkodó embert nem kap benne. Vívódásaikban csiszolódnak a gondolatok, kivédhetőkké alakulnak a politikai ellenszegülések - de megszikkadnak az érzelmek, a könnyekbe olvadó örök asszonyi bánatok, cívódások erősítik a fejedelmet, de eltaszítják a férfit. - Móricz első házasságát, az örökké zaklatott "Janka éveket" éli vissza és írja meg itt is - mint oly sok novellájában, regényében - s számára is, számunkra is megunhatlanul. A Tündérkert korhűsége mellett elsősorban XX. századi regény volt, A nagy fejedelem már elsősorban történelmi mű lett: "Pedig nem ezzel indultam neki. Én a mát kívántam megírni történelmi keretben. S már a Tündérkertben is elhatalmasodott bennem az igazságérzet, s a valóságos XVII. századi problémák elnyomták a mát" - vallja a trilógia megjelenésekor, 1935-ben Móricz.

Mutass kevesebbet