Erős várunk, a nyelv

Kosztolányi Dezső. Erős várunk, a nyelv. [Budapest, 1940]. Nyugat (Hungária Hírlapnyomda). 315 p. Fűzött egészvászon. // E sorozatban Kosztolányi Dezsőnek azokat a prózai műveit kapja az olvasó, amelyek elhatározás nélkül, mintegy az író tudtán kívül kerekedtek könyvvé és alkotássá. Származásuk a verseskötetekéhez hasonlít, melyeket szintén nem igen lehet előre megtervezni: a külön-külön készült darabok maguktól ugranak össze minden tudatos szerkesztésnél erősebb és bensőségesebb egységbe, a lélek egységébe. A szerkesztést szinte isteni kéz végzi, maga a Múzsa. Kosztolányi próza-írás közben is legtöbbször őrá bízta magát, jellegzetes lírikus természet volt. Írt három nagy regényt. De legtöbb prózai műve a lírai darabok módjára született s forrt szerve egésszé. Nem készült ő nyelvészeti könyv írására sem. S íme itt a mű, a legkülönb, amit eddig a magyar nyelvről magyar szépíró alkotott. Szellemes, elmélyülő; pompás felkészültséggel harcoló és hódító. De elsősorban azzal ejt meg, hogy vallomás. Ügye volt a nyelv, mesterségének eszköze. Látni való, hogy először csak a munka pillanatnyi szüneteiben vette szemügyre s köszörült rajta egyet, akár vésőjén az asztalos. De csakhamar felfedezte azt a titkos viszonyt, amely az eszköz és a művé dolgozandó anyag közt van, majd azt a még rejtelmesebbet, amely az eszköz és az alkotó között van, amidőn a nyelv szinte munkatárs: segít, tanácsot ad, ötletet súg és ellenőriz. E rejtelemmel sose tellett be, ez vezette a széptani elmélkedésekhez, a remekművek titkának fürkészéséhez, majd ahhoz a nagyobb titok vizsgálásához és átérzéséhez, amely az egynyelvűeket összeköti.

Mutass kevesebbet