Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Farkas és bárány

Farkas és bárány - Nagy Lajos - Régikönyvek
Farkas és bárány - Régikönyvek Farkas és bárány - Régikönyvek Farkas és bárány - Régikönyvek
(0 vélemény)

Úgy gondolom, hogy célszerű egy kis magyarázatot írnom ehhez a kötethez, miként előző kötetemmel, a Januárral tettem. Sok novellát írtam életemben s mivel egy részük elveszett, magam sem tudom mennyit, de becsülöm a számukat ötszázra. Műveimet nem az íróasztalfiókomnak írtam, hanem azzal a szándékkal, hogy megjelenjenek. a megjelentetésben nagy nehézségekbe ütköztem, mert a volt folyóiratok, napilapok és könyvkiadóvállalatok a korszellemet, az akkori olvasási igényt szolgálták ki. Az élet mélységit nyiltan feltáró - az akkori felfogás szerint indulattelt és támadó - műveim csak elvétve jelenhettek meg merész, de emiatt tiszavirág életű lapokban, melyeket a rendőrség szemmel tartott, majd üldözött s végül is betiltott; ilyen volt például, hogy csak kettőt említsek, a Gereblyés László által szerkesztett Forrás, vagy a magam szerkesztette Együtt. Sokszor kellett számolnom lapok és folyóiratok teherbíróképességével, így születtek meg a polgári élet kisebb fonákságait gúnyoló szatiráim. Bár ezekről a szatirákról meg kell mondanom, hogy kedvvel írtam őket, s tudni kell, hogy összes műveim, így ennek a Farkas és bárány című kötetnek a novallái is szemléletben egységesek. Tehát: még a pajkos tréfák is, mint például a Szegény Pali bácsi, vagy a nagyapa nem alszik, ugyanannak az írónak a szemléletéből erednek, aki a Razziát vagy a Napirend-et írta; a témaválasztásban és a hangban való különbség láttán mégis arra kell gondolni, hogy a Razziát a "Forrás"-nak, a Szegény Pali bácsit meg a "Pesti Napló"-nak írtam.

Kiadó:
Révai Kiadás
Kiadás éve:
1948
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Révai Irodalmi Intézet Nyomdája
Kötés típusa:
félvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
256
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 15.00cm, Magasság: 21.00cm
Kategória:
Farkas és bárány (1922) 9
Razzia (1928) 13
A leíró (1913) 18
A bukott generális (1927) 22
Prof. Csizmadia (1922) 25
Napirend (1927) 48
Szép barna ember (1928) 53
A lyukas harisnya (1932) 57
A nő (1928) 63
A bogár (1929) 66
blúzkirály (1948) 71
Öreg ember (1948) 78
A goromba kisfiú (1940) 87
Egy kisfiút etetnek (1940) 92
Ebéd után (1942) 97
A rossz gyerekek (1948) 102
Juli néni (1938) 108
Az elszabadult oroszlán (1927) 114
a kapu. (1913) 117
Szőlővásár (1938) 123
Hivatal (1938) 127
Pesti vendégek (1936) 131
Egyszerit udvarlás (1936) 135
Nagyapa (1937) 138
Az ember, a macska és a tiszavirág (1936) 143


Kávéházi történet (1942) 147
Vacsora 1941-ben (1941) 150
Törzsasztal az ablak mellett (1917) 154
A vacsora elmarad (19.19) 160
i gyermek (1913) 165
Nagyapa nem alszik (1937) 169
Rablók (1934) 172
A mi gyermekünk (1929) 177
Znek (1935) 121
Becsületszó (1934) 184
Szülőföldem szép határa (1937) 187
Az esernyő (1939) 193
Harpacskószajudári idill (1936) 196
Az élőkről vagy jót vagy semmit (1935) 199
Pesti ember egy napja (1937) 203
Pesti asszony egy napja (1937) 208
Pesti gyermek egy napja (1937) 211
A nő szerelmes egy íróba (1937) 215
Szegény Pali bácsi (1936) 218
Az ezermester (7939) 221
Tornázó diákok (1920) 225
Aratók (1948) 248


Nagy Lajos

Nagy Lajos  további könyvei

10%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1983
Antikvár könyv
1 100 Ft 990 Ft
20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1955
Antikvár könyv
1 100 Ft 880 Ft
60%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1947
Antikvár könyv
1 100 Ft 440 Ft
40%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 500 Ft 900 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...