Für Elise

Az élet kilencedik évtizedében elkerülhetetlen a múló idővel való szembenézés: az író makacsul kitért minden, kamasszá, majd fiatal felnőtt életére irányuló kérdés elől. Most feltöri a hallgatás pecsétjét, elég öreg már ahhoz, hogy ne szégyelljen semmit, ami vele és övéivel valaha megesett: egyetlen tanúja önmagának, családját behörpölték a temetők, senki érzékenységét nem bánthatja már nyíltságával, még felnevelő iskolája, az államosításból visszanyert és részleteiben rekonstruált Dóczi is csak épületében emlékeztet hajdani önmagára, a kisasszonygyár megszűnt, emlékeit őrzik csak, akik még ismerték olyannak, amilyen volt. Az író szomorúan szabaddá vált ahhoz, hogy végre elkezdje kétrészes életrajzi regénye megírását, az olvasó most az első részt kapja kézhez. Hogy az életregénynek, amely most az olvasók elé került, miért az a címe, amelyről okkal hihető, Beethovent vagy korát idézi, egyszerű magyarázata van: a parányi mestermű szöveg nélkül készült, a két érdekelt, a mester és Elise nyilván tudták, mit beszélnek a hangjegyek, mi csak találgathatjuk, pedig a dallam mond valami határozottat, amely szóval, beszédben rekonstruálható. Anyám szerint az emberiség milliárd és milliárd Eliséből áll, s mindegyikük kihallhatja Elise dalából a neki szóló személyes üzenetet, kérdést vagy utasítást, ami Elisének, annak az eredetinek is mondott valamit, de mond nekünk is, mindenkinek közülünk, aki hajlandó így némán eldúdolni a dalt és kiszűrni belőle, mire kér tőle állásfoglalást a mester. Én úgy éreztem, Beethoven azt kérdezi fiatal magamtól: "Mit felelsz, ha választ kér a Kor? Hallgatsz? Vagy szólsz? Én szóltam: egy teljes írói életmű igazolja vissza. A két regény elmondja a világ és saját életem alakulását 1917 és 1939 között, a Trianon és a második világháború közti időszak már jelzi a benne élő szörnyetegek készülő lábnyomait, amelyek súlyát egyén és emberiség fájdalmasan viseli máig. Az Ágyai Szabók annak az ágának, amelyből születtem, halálommal nincs folytatása. Örökösömről személyéhez méltó módon gondoskodtam, ahogy a városról is, ahol először érintette arcomat a pusztai szél. Adósa én már csak annak vagyok, aki bizalma, szeretete, érdeklődése holtomig elkísér, hadd ajánljam eddig fel sosem tárt esztendőim végre rögzített történetét az Ismeretlen Olvasónak. Hallja ki csak ő is Elise szövegtelen dallamából a neki szóló üzenetet, ahogy a regény most megjelent első részének főszereplője, Cili értette, mit közöl a nagy titkok közül vele a mester, miért mondatja vele a dallamhoz ezt a szöveget: "Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor." Az író is ezt kéri az Ismeretlen Olvasótól, mert egyszer emlék lesz ő is.

Mutass kevesebbet