
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
80
hűségpont
Hogy működik az alku?
A látogató alaposan körülnézett. A fogason női fehérnemű és egy fürdőköpeny lógott. A faliszekrényben kölnisüvegek, különféle piperecikkek sorakoztak. Megvizsgálta az autógejzírt is. Nemcsak ennek volt elzárva a csapja, hanem a gázvezetéknek is. A kád előtt, alig tenyérnyi távolságra, női papucs hevert. A víz átlátszó tisztaságával nem utalt mosakodásra. A férfi ingujjra vetkőzött. Zsebéből gumikesztyűt vett elő. Kihúzta a kádból a dugót. A víz hamar lefolyt. A holttest már megmerevedett. Felhúzott térddel feküdt az üres kádban, bal karja a teste alá szorult. A vizes gesztenyebarna haj rátapadt a fejre, teljesen eltakarta az arcot. A férfi elsimította a vizes hajat. Tágra nyílt üveges szembe nézett bele. Önkéntelenül megborzongott ettől a találkozástól, aztán erőt véve magán, hozzálátott a holttest alapos átvizsgálásához. Amikor végzett, a holttestet ugyanabba a helyzetbe fordította, ahogy eredetileg feküdt, és fáradtan felegyenesedett. Elővette nagy zsebkendőjét, megsodorta és a kádba lógatva a csaphoz kötötte. Megeresztette a vizet, amely most nem zubogott, hanem szinte hangtalanul ömlött a kádba.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633214580 |
|---|---|
| Kiadó: | Táncsics Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1981 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Második kiadás |
| Nyomda: | Szikra Lapnyomda |
| Borítótervezők: | Feledy Gyula |
| Nyomtatott példányszám: | 90200 |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 92 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Igazi retro kémtörténet a javából . A végén minden homályra fény derül. Kaland, akciók, váratlan fordulatok.