
(3 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 280 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Részlet a könyvből: "A kormányzósági székhely vendégfogadójának kapuján elég csinos, ruganyozott, kisebbfajta cséza gördült be, amilyenen agglegények szoktak utazni: nyugalmazott alezredesek, törzskapitányok, körülbelül száz főnyi jobbágysággal rendelkező földbirtokosok, szóval csupa olyan ember, akinek vagyoni helyzete közepesnek mondható. A csézában egy úr ült, nem különösen szép, de nem is csúnya, nem túlságosan kövér, de nem is sovány, nem lehetett volna ráfogni, hogy öreg, de azt sem, hogy valami nagyon fiatal. Megérkezése a városban semmiféle izgalmat nem okozott, nem is volt benne semmi figyelemreméltó. Csak a fogadóval szemközt levő csapszék ajtajában ácsorgó két muzsik tett rá valamiféle megjegyzést, de az is inkább a hintóra vonatkozott, mint a benne ülőre. - Nézd a! - mondta az egyik a másiknak. - Micsoda kerék! Mit gondolsz, kibírná az a kerék Moszkváig, ha kellene? - Ki - felelte a másik. - De Kazanyig, azt hiszem, már nem bírná. - Kazanyig nem - felelte a másik."
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Orosz remekírók |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1959 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Harmadik kiadás |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda |
| Kötés típusa: | félvászon |
| Terjedelem: | 348 oldal |
| Fordítók: | Devecseriné Guthi Erzsébet |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 22.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Holt lelkek különleges és szellemes regény, amely humoron keresztül mutat rá az emberi kapzsiságra és a társadalom hibáira. Gogol egyszerre nevettet és elgondolkodtat, ezért a mű ma is aktuálisnak hat.
Két dolgot sajnálok, az egyik hogy befejezetlen ez a remekmű, a másik hogy nem olvastam korábban. A címét szerintem mindenki ismeri, klasszikus mű, kötelező elolvasni stb. de mit is jelent a cím, illetve miről szól a mű? Közel sem olyan misztikus, vagy félelmetes, mint ahogy én, és szerintem sokan mások is gondolták róla. Főhősünk az orosz hivatalnok aki „nem különösen szép, de nem is csúnya, nem túlságosan kövér, de nem is túlságosan sovány, nem lehetett volna ráfogni hogy öreg, de azt sem hogy valami nagyon fiatal” a könnyű és nem egészen tisztességes meggazdagodás reményében halott jobbágyok „tulajdon jogát” vásárolja fel, nem kis mennyiségben. Utazásai során csodás orosz tájakat ismerhetünk meg, aprólékos, színes leírással a legapróbb részletekről is. A cselekményben éles ellentéte vagy egyensúlya rajzolódik ki az egyik oldalon a legnagyobb szegénységnek, a másik oldalon a luxusnak és fényűzésnek. Remek korrajz a 19. századi Oroszországról.