Honnan jön a költő?

Esszéirásra engem - ha jól meggondolom - Lukács Györgynek egy Joyce-ot Faulknerrel egybesöprő mondata sarkallt. Nem maga a mondat, persze, hanem a nagy árnéy, melyet a mondat vetett. "Joyce-nak az az újítása, hogy a világot elvileg rendezetlen, tovasodró tudatáramlatnak kell fölfogni, már Faulknernél is kezdi magára ölteni az idiotikus lidércnyomás jellegét." Szépíteném a dolgot, ha cska annyit mondanék, hogy ezen a mondaton fennakadtam. "Hát lehetséges ez - tűnődtem -, hogy egy filozófiai értelemben még félműveltnek sem igen nevezhető fiatalember még félműveltnek sem igen nevezhető fiatalember gyomra pontosabb műszer legyen egy világhíres és világhatású filozúfus fejénél?" Amit úgy kell érteni, hogy Faulkner olvasása közben, rendezetlenség ide, tudatáramlat oda, össze-összerándult a gyomrom. Nem is volt kérdés, hogy mitől. A nyomtatott szövegen átizzó... na várjunk csak egy kicsit... mitől is? Élettől? Művészettől? Egyszerre csak kábán néztem a levegőbe. Mi az, ami olyan fontos nekem? Mi az, amit én tudok? Kérdések, melyekre inkább csak derengett valami válaszféle. Valami olyasmi, hogy a változó kor kikényszerítette nagy rendrakásban hovatovább hajlamosak leszünk csakis arra figyelni, hogy ki melyik sereg hadrendjébe illik, és arra nem, hogy ki milyen annak, ami.

Mutass kevesebbet