Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Jugoszlávia

Jugoszlávia - Bács Gyula - Régikönyvek
(2 vélemény)

Európa ​nagy idegenforgalmat vonzó országai között sajátos helyet foglal el a sokarcú „Ezer sziger országa”: Jugoszlávia. Igen „Sokarcú”, mert nemcsak páratlan szépségű és sokféle jellegű természeti adottságokkal rendelkezik: tengerparttal, lankás domvidékkel és romantikus, folyók szabdalta hegyekkel, de földjén utazgatva lépten-nyomon nagyszerű műemlékekkel, antik romokkal, római császárok emlékeit idéző palotákkal és a bizánci stílust őrző kolostorokkal is találkozhatunk. S nekünk, magyaroknak, hazánkkal való bensőséges történelmi és művészeti kapcsolatai révén talán még többet nyújt ez a föld, mint bármely más ország turistáinak. Jugoszláviában a magyar utas a nép hasonló gondolkozásmódja, barátsága, közvetlensége révén otthonos hangulatú országban érzi magát. Az általános idegenforgalmi vonzerőn kívül ennek az otthonosságnak tuladjonítható, hogy évről évre több magyar utas járja Jugoszlávia földjét, s tér haza szép élményekkel gazdagodva. Utasaink nagy része eddig főképp a kéklő Adria felé vette az irányt, s – kellő ösztönzés hiányában – csupán mellékes úticélként, átutazóban ejtette útba Horvátország, Szlovénia és Bosznia érdekes városait, tájait. Csak nagyon kevesen keresték fel Dél-Szerbiát, Macedóniát vagy Kosovo keleti romantikájú tájait. Ez az útikönyv a látnivalókban gazdag ország valamennyi vonzó vidékére, tájára kalauzolja el az olvasót. Bemutatja az ország rangos műemlékeit, sajátos életű területeit, amelyek mindeddig ismeretlenek és kellő tájékoztatás híján szinte elérhetetlenek voltak a turisták számára. A szerző valóban úttörő munkára vállalkozott, amikor bejárva e messzi tájakat, saját élményei, tapasztalatai alapján szegődik vezetőül, s nemcsak pontos leírással, útmutatásal szolgál, de konkrét valósággá varázsolja Jugoszlávia változatos múltját, emlékeit, sokszínű, lüktető életű jelenét.

Sorozatcím:
Panoráma Útikönyvek
Borító tervezők:
Vincze Lajos
Kiadó:
Panoráma
Kiadás éve:
1968
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kossuth Nyomda
Kötés típusa:
egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
657 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 13.00cm, Magasság: 19.00cm
Súly:
0.60kg
Kategória:
A sokarcú ország. Jugoszlávia vázlatos földrajzi leírása 15
Síkvidékek 17
Hegyvidékek 17
A hegyek-völgyek övezete 22
Vizek 23
Éghajlat 28
Földek, népek, történések. Jugoszlávia népeinek története 35
Az őslakosok 36
Az első hódító 37
Az örökösök: germánok, gótok és frankok 39
A népvándorlás és a szlávok 39
A szlávok a Balkánon 40
Bosznia és Hercegovina 43
Crna Gora 44
Bizánc hatása 45
Szerbia 46
Macedónia 47
Török iga alatt 48
A hanyatló félhold 50
A szabadság útján 51
Az első világháború után 53
A mai Jugoszlávia 56
Pegazus utasai. Jugoszlávia irodalma 61
Színek és formák. Rövid művészeti leltár 71
Évezredek dióhéjban 71
Keleti hatások 77
Jugoszlávia a konyhaablakon át. Ételek, italok 81
Egy darab Pannonia. Vajdaság 91
Novi Sad 95
Végig a Bácska közepén 101
A bácskai Duna-vidék 103
A Tisza mentén 105
A Bánát 110
A Fruska Gora és a Szerémség 112
Haemus földjén. Szerbia 157
Belgrádtól a Duna mentén 161
A Timok völgyében 166
A Nagy-Morava mentén Belgrádtól Nisig 167
Nis 170
Nistől a bolgár határig 176
A Déli-Morava völgyében Nis és Skopje között 178
A Macva és a Kolubara 180
A szerb Piemont: a Sumadija 182
Két köztársaságon át: Belgrádtól a déli tengerpartig 186
A Nyugati-Morava és az Ibar völgyében 193
Ízelítő a Szandzsákból: Novi Pazar 206
Rigómező 210
A sejtelmes Metohija 217
Kelet kapujában. Macedónia 232
Skopje 235
A Vardar völgyében a görög határig 245
Körutazás Nyugat-Macedóniában 246
A Prespa-tó 249
Az Ohridi-tó partján 250
A kör bezárul: Ohridtól a Crni Drim völgyében Skopjéig 260
Hegyek és minaretek. Bosznia-Hercegovina 264
Sarajevo 270
A Posavina 289
A bosnyák Drina-vidék 291
A Bosna völgyében 295
Sarajevótól északra: a Lasva és a Vrbas völgye 300
A Neretva völgyében Sarajevótól Mostarig 314
Mostar 315
Mostartól a tengerpartig 325
A Romanija és a Jahorina között 330
A Drina felső folyása és a hercegovinai karszt 330
A Bosanska Krajina és a poljék világa 337
A két folyó köze. Horvátország 342
Zágráb 345
A nyestek földje: Szlavónia 358
A magyar határtól Zágrábig 362
A dimbes-dombos Nyugat-Zagorje 367
Zágrábtól a Gorski Kotari hegyvidékén át Rijekáig 369
A Plitvicei-tavak 371
Zágrábtól Splitig a Horvát-karszton át 373
A karantánok földje. Szlovénia 378
Ljubljana 381
Stajersko 394
A Kamniki-Alpok és a Logarska Dolina 407
A Száva és a Kupa köze: a Dolenjsko 409
Csúcsok és tengerszemek: Gorenjsko és a Felső-Száva völgye 414
Az Adria kapujában 432
A kék Adria partjain. A jugoszláv tengerpart 443
Isztria 447
A Kvarner és szigetei 474
A horvát tengerpart 495
Észak-Dalmácia 500
Közép-Dalmácia 525
Dél-Dalmácia 560
A Crna Gora-i tengerpart 592
A Fekete-hegyek országa. Crna Gora 603
Kirándulás Cetinjébe és a Lovcenre 604
Út a Durmitorhoz 607
Utazás, megközelítés 611
Vasút 611
Közút 612
Hajó 613
Repülőgép 616
Idegenforgalmi szolgálat 616
Idegenforgalmi hivatalok 617
Utazási irodák 618
Elszállásolás 619
Szálloda, penzió 619
Motel 620
Campingek 623
Fizetővendég-szolgálat 628
Ifjúsági szállodák 628
Ellátás, vendéglők 629
Autósoknak, motorosoknak 630
Idegenforgalmi címtár 635
Egy kis nyelvlecke - úti szótár 643
Helynévmutató 651

Bács Gyula

Bács Gyula  további könyvei

akár 20%
Hűségpont:
 
10%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1972
Antikvár könyv
600 Ft 540 Ft
40%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
600 Ft 360 Ft

Az Ön ajánlója

Vélemények a könyvről

  • (1977Panoráma) 2018.05.27. 10:22

    Egy eltűnt ország érdekes bemutatása,ma már történelem.

  • (1970Panoráma) 2015.12.01. 22:46

    Ez az elnevezésű ország ma már nem létezik. Azonban jól használható az utódállamokra vonatkozólag. A könyv részletezettségében nem találunk kivetni valót.