
(3 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Fedlapja kopottas. Védőborítója szakadozott.
44
hűségpont
Hogy működik az alku?
Európa nagy idegenforgalmat vonzó országai között sajátos helyet foglal el a sokarcú „Ezer sziger országa”: Jugoszlávia. Igen „Sokarcú”, mert nemcsak páratlan szépségű és sokféle jellegű természeti adottságokkal rendelkezik: tengerparttal, lankás domvidékkel és romantikus, folyók szabdalta hegyekkel, de földjén utazgatva lépten-nyomon nagyszerű műemlékekkel, antik romokkal, római császárok emlékeit idéző palotákkal és a bizánci stílust őrző kolostorokkal is találkozhatunk. S nekünk, magyaroknak, hazánkkal való bensőséges történelmi és művészeti kapcsolatai révén talán még többet nyújt ez a föld, mint bármely más ország turistáinak. Jugoszláviában a magyar utas a nép hasonló gondolkozásmódja, barátsága, közvetlensége révén otthonos hangulatú országban érzi magát. Az általános idegenforgalmi vonzerőn kívül ennek az otthonosságnak tuladjonítható, hogy évről évre több magyar utas járja Jugoszlávia földjét, s tér haza szép élményekkel gazdagodva. Utasaink nagy része eddig főképp a kéklő Adria felé vette az irányt, s – kellő ösztönzés hiányában – csupán mellékes úticélként, átutazóban ejtette útba Horvátország, Szlovénia és Bosznia érdekes városait, tájait. Csak nagyon kevesen keresték fel Dél-Szerbiát, Macedóniát vagy Kosovo keleti romantikájú tájait. Ez az útikönyv a látnivalókban gazdag ország valamennyi vonzó vidékére, tájára kalauzolja el az olvasót. Bemutatja az ország rangos műemlékeit, sajátos életű területeit, amelyek mindeddig ismeretlenek és kellő tájékoztatás híján szinte elérhetetlenek voltak a turisták számára. A szerző valóban úttörő munkára vállalkozott, amikor bejárva e messzi tájakat, saját élményei, tapasztalatai alapján szegődik vezetőül, s nemcsak pontos leírással, útmutatásal szolgál, de konkrét valósággá varázsolja Jugoszlávia változatos múltját, emlékeit, sokszínű, lüktető életű jelenét.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632431189 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Panoráma Útikönyvek |
| Kiadó: | Panoráma |
| Kiadás éve: | 1977 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Negyedik, átdolgozott és bővített kiadás |
| Nyomda: | Athenaeum |
| Illusztrátorok: | Bács Gyula, Bács László, Dr. Bognár Jenő, Borsai Lipót |
| Borítótervezők: | Vincze Lajos |
| Kötés típusa: | fűzött nyl kötés |
| Terjedelem: | 863 oldal +88 oldal képmelléklet + 32 oldal térkép |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.80 kg |
| Kategória: | Történelem / Helytörténet, Honismeret / Útikönyvek, Útleírások / Európa |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Egy eltűnt ország érdekes bemutatása,ma már történelem.
Ez az elnevezésű ország ma már nem létezik. Azonban jól használható az utódállamokra vonatkozólag. A könyv részletezettségében nem találunk kivetni valót.