Julius Caesar

A Julius Caesar egyik fő témája a kétértelműség. A központban Caesarral, aki félisten és esendő ember, hatalmi monopolista, de mégis szükségszerű képviselője Rómának. Cassius-t nemcsak a köztársaság iránti idealizmusa irányítja, hanem az irigysége is. Brutus a drámai hős, akinek a kezében van a döntés, a cselekvés és a felelősség is. A köztársasági eszme képviseletében végez Caesarral. A hatalom és az erény összecsapásában ő képviseli az erényt, míg Caesar a hatalmat. A műben nem a jó harcol a gonosszal, hanem két összeférhetetlen jó, a köztársasági erény a császári hatékonysággal. Maga a politika is jelentős szerepet játszik a műben. Shakespeare nemcsak a római korra reflektál, hanem a reneszánsz kori Anglia politikai nézeteire is. Caesar egy nagyszerű hadvezér, aki arra vágyik, hogy király legyen, de meggyilkolják, mielőtt sikerrel járna. A Tudor felfogás szerint a király Istentől kapta a hatalmát, ez a származásából visszavezethető, ám Caesar amennyiben megkoronázták volna, zsarnok lett volna, hiszen egy átlagos ember nem törekedhet királyságra, nem számít mennyire kiváló is valójában. A reneszánsz felfogásban Caesar nemcsak mint ember, de mint eszmény is ellenszenvesnek hatott. Shakespeare azzal foglakozik, hogy mégis mi marad a politikából, ha kivesszük belőle az isteni Gondviselést, és a Tudor-mítoszt. Az emberekre, Caesarra és Brutusra, valamint a politikai cselekvés lehetőségére reflektál.