Kegyetlen sugarak

Tehetséges ​fiatal prózaírónknak az 1957–1965 években készült, és folyóiratokban publikált riportjaiból válogattuk össze a Kegyetlen sugarak c. gyűjteményt. Galgóczi Erzsébet ezekben a riportjaiban is – csakúgy, mint szépprózájában – a mai társadalom egyik legjelentősebb alkotóelemének, a parasztságnak sajátos, de mégis az egész társadalom, az egész nép jövőjét meghatározó problematikáját boncolgatja, s egy sereg égetően fontos kérdésre keres megoldást. Válaszadásai szenvedélyesek, látszólagos ellentmondásosságát feloldja a tudatos felelősségvállalás, a belső elkötelezettség hevítettsége: széttéphetelen szálak kötik alakjaihoz, mert nemcsak ismeri, hanem belülről érzi és éli és életüket, gondjaikat, és mert emberi létüket, fejlődésüket soha nem tudja különválasztani az egyetemes emberi létről, a kor társadalmának általános fejlődéséről, mindazt a belső és külső torzulást, hibát, ami akadályozza őket az egyetemes emberi-társadalmi fejlődésbe való bekapcsolódásba, kíméletlenül tereli haragjának ostorcsapásai alá. Galgóczi Erzsébet a kötethez írt előszavában parasztírónak vallja magát, s hitet tesz a népi írók legjobb hagyományai mellett. De ugyanakkor kibővíti, újraértékeli a fogalmat: „Ma már, ha valaki kimondja azt a szót, hogy parasztíró, hozzá kell tennie, hogy melyik parasztság írója? Azé a parasztságé-e, aki volt, vagy azé, aki lesz?” Hogy pedig ő maga melyik kategóriába tartozik – riportkötetének minden sorában lemérhető.

Mutass kevesebbet