Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete

Három évtizeddel ezelőtt jelent meg a magyar összehasonlító folklorisztika, a népi szimbólumok kutatásának kimagasló szintézise, a Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete. A magyar népművészeti és jelképtudományi monográfiában Lükő Gábor a már addig publikált eredményeket saját, több évtizedes kutatómunkájának eredményével egészítette ki, majd egy impozáns elemzési keretbe illesztve, a népművészeti alkotások, a régészeti leletek, valamint az urál-altaji összehasonlító anyaggal együtt elemezte a bemutatott tárgyak motívumrendszerét. A monográfia a nyolcvanas évek elején (1983) viszonylag kis példányszámban jelent meg Kecskeméten. A szerző történeti változásában mutatja be a kultúra művészi megjelenési formáit és átalakulásukat, invenciózus műfaji és jelképtudományi osztályozást vezetett be a műtárgyak vizsgálatához, mégis - talán a vidéki megjelenés miatt is - jóformán visszhangtalan maradt a Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete a magyar tudományosságban. A néprajztudomány és általában a társadalomtudományok képviselői közül is csak kevesen hivatkoztak rá, és még kevesebben méltatták előzmények nélküli, úttörő módszertanát, hatalmas anyagismeretét és a kötet példamutató szerkesztési elveit, melyeket az utószóban Szabó László nagy elismeréssel, európai párhuzamokat felsorakoztatva méltatott. A Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészetében Lükő Gábor egy tájegység, a Kiskunság tárgyalkotó népművészetét, a tárgyakon szereplő jeleket és jelképeket elemezte mélyreható alapossággal, de a kötetben a szerző a népköltészeti alkotások és az ázsiai emlékanyag bevonásával és összehasonlításával a faragványok és metszett képek eredetéhez és ősi jelentéséhez is magyarázattal szolgál. Összehasonlító folklorisztikai és interdiszciplináris kutatómunkája során Lükő Gábor felhasználta a legfontosabb nemzetközi régészeti, folklorisztikai, néprajzi és történeti publikációkat a finnugor és törökségi rokon népekről.Bár a cím "mindössze" regionális tájmonográfiát sejtet, a szerző a kiskunsági népi emlékanyagot, fafaragványokat, metszett képeket kiindulópontul használta, hogy imponáló tárgyismerettel, igen jelentős emlékanyag bevonásával és lenyűgöző összehasonlító elemzésével feltárja az archaikus alföldi népi kultúra keleti gyökereit és összefüggésrendszerét, s ezen keresztül a magyar nép világképét. Életmód, közösségi tudat és norma, egyén és közösség viszonya, hitvilág, keleti mítoszok, népi kozmogónia, népköltészet, életutak sorsfordító pillanatai tükröződnek a faragott tárgyakon, metszett képeken. Az eleven képek apró vésetekből, karcolatokból bontakoznak ki, és olykor csak a tárgy minden oldalának vagy kiterített palástjának elmélyült vizsgálata után állnak össze egy egésszé, és válik érthetővé a művészi közlés. Ehhez azonban úgy kellett ismerni a parasztság többnyire ismeretlen művészeinek látás- és gondolkodásmódját, ahogy csak Lükő Gábor ismerte!A faragást, vésést, metszést a férfiak végezték, többnyire a magyar nép körében közkeletű, általánosan ismert és használt jelképeket használtak fel, melyek közül azonban kiemelkednek a szerelmi szimbólumok. A szerelmi ajándékba adott tárgyak, de a saját használati tárgyak faragásainak jelentős részét is legénykorú férfiak készítették, s számukra ez ugyanolyan "megmérettetés" és a kedvesnek szánt üzenetlehetőség volt, mint a leányoknál a hímzés. Örökség volt ez még abból a világból, ahol a közösségi tudást még az élő hagyomány, az emlékezet közvetítette, és szóban, nemzedékről nemzedékre adták azt tovább. A kultúra elsajátítását pedig többek között a jelek és jelképek "írása és olvasása" igazolta. Nem individuális, hanem közösségi művészet ez, bár az egyén ügyességét, invencióját elismerték, de az ábrázolásmód a közösségi kultúra általánosan ismert, alkalmazott és elfogadott jegyeit hordozta. Az egyéni önkifejeződésnek azonban számos lehetősége volt a paraszti társadalomban, amint azt a kötet számos népművészeti alkotása szépen példázza.A kötet a Lükő Gábor Művei életműsorozat 5. darabjaként jelent meg 2014 őszén. A Táton Kiadó e páratlan és rendkívül nehezen fellelhető kötet második, javított kiadásával régi hiányt kívánt pótolni. A három évtizeddel ezelőtti kiadáshoz képest a fekete-fehér tárgyfotók jelentős részét színes felvételekre sikerült lecserélni a közreműködő múzeumok segítségével, valamint a szerző tusrajzai is szebb kivitelben jelennek meg. A második kiadás használhatóságát mutatók és a közölt fotókon és ábrákon szereplő tárgyak lelőhelyeinek jegyzékei segítik.

Mutass kevesebbet