
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 450 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Claudio Magris. Kisvilágok. Budapest, 2002. Európa Könyvkiadó. 337 + [7] p. Dedikált példány!!! Claudio Magris (Trieszt, 1939. április 10. –) olasz író, publicista, germanista, egyetemi tanár. Írói munkásságának középpontjában Közép-Európa kulturális összefonódása áll, elsősorban Trieszt és a környező területek szemszögéből. Legjelentősebb műve az 1986-ban megjelent Duna című könyv, amelyben a Duna országairól ír esszészerű szövegeket. Egy kávéház, egy elfelejtett lagúna, egy templom, egy városi park, Torino, Trieszt és Friuli környéke: csupa közeli, félig-meddig ismerős táj, melyek a csekély távolság és az Osztrák-Magyar Monarchia öröksége miatt akár otthonosak is lehetnének a magyar olvasónak, mégis talán több titkot rejtenek, mint turistaútjaink untig ismert célpontjai. Claudio Magris pedig a régészek aprólékos figyelmével és a tősgyökeres helyi lakosok mindentudásával vezet körbe rajtuk, hol elkalandozva, hol a vesékbe látva, szabadon keverve a történelem, a fikció, a kultúrtörténet és az anekdota műfaját, egész kis mikrokozmoszokat tárva fel előttünk lebilincselő esszéregénye lapjain. CLAUDIO MAGRIS 1939-ben született Triesztben. A számtalan magas rangú díjjal kitüntetett olasz írót a világ leginkább a "Duna" című nagyívű esszéregény szerzőjeként ismeri. Írásaiban lebilincselően ötvözi a kultúrtörténet, a fikció, az emlékezés és a nosztalgia elemeit, különös figyelmet szentelve szűkebb hazája, az Adriai-tenger környéke és Közép-Európa szellemi földrajzának.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630771543 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2002 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Rt. |
| Kötés típusa: | kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 337 |
| Fordítók: | Barna Imre, Szirti Bea |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 18.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Történelem / Helytörténet, Honismeret / Útikönyvek, Útleírások / Dedikált, Aláírt Könyvek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről