
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Kiváló
Központi raktár
Zsugorfóliázott példány.
120
hűségpont
Hogy működik az alku?
EGY NAGYOBB KUTATÁS RÉSZEKÉNT, AMELYNEK CÉLJA L. RON Hubbard kéziratainak összegyűjtése volt, 1982-ban egy meglehetősen komoly versgyűjteményre bukkantak a kutatók. Noha a versek többsége az 1930-as évekből való, korábbi és későbbi művek egyaránt arra utalnak, hogy a költészet Ron számára folyamatos tevékenység volt, sőt egy ezt követő kutatás az írásai között életének összes szakaszából talált verseket: a montanai ifjúkorból, a távoli felfedezőutak éveiből, a népszerű irodalom országszerte elismert szerzőjeként megélt időkből, sőt a Dianetika és a Szcientológia alapítójaként eltöltött időszakból is. Az, hogy soha nem tett kísérletet arra, hogy hivatalosan is bemutassa verseit, sőt nem is nagyon beszélt róluk, nem bír jelentőséggel. Ezek szemlátomást komoly versek, és önmagukért beszélnek. Ebben a kiadványban több mint hetven vers és dal kerül bemutatásra az L. Ron Hubbard Library gyűjteményéből. Ahol lehetséges volt, feltüntettük a fontosabb részleteket a dátumok, körülmények és történelmi vonatkozások tekintetében. A válogatást időrendben közöljük, de úgy gondoljuk, hogy bármilyen sorrendben olvasható. A kötetben szereplő művek többségükben kiadatlanok. Mindazonáltal, noha önálló verseskötetet soha nem jelentetett meg, a Földi küldetés sorozat mind a tíz kötetében, valamint a korábbi Ole Doc Methuselah-történeteiben is található néhány vers.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9788764936636 |
|---|---|
| Sorozatcím: | L. Ron Hubbard Sorozat |
| Kiadó: | New Era Publications |
| Kiadás éve: | 2012 |
| Kiadás helye: | Glostrup |
| Kötés típusa: | kemény papír |
| Terjedelem: | 267 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 22.00 cm, Magasság: 30.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok / Vallás / Vallási Irodalom / Egyéb |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről