Lángözön

Székely György, a kiváló színháztörténész nagyszabású és alapvető vállalkozása ez a mű. A színháztörténet egyik fénykorát tekinti át rendkívüli alapossággal, azt az alig két nemzedéken át tartó "lángözönt" (Füst Milán nevezte így), amely elemi erővel tört fel I. Erzsébet és I. Jakab uralkodása idején, és amelynek középpontjában persze Shakespeare áll, de korántsem magányosan. Az ő művészetét Székely György könyve olyan eleven színházi, irodalmi, politikai és történeti folyamatba ágyazza, amelyből kiderül, hogy elődei, közvetlen kortársai és utódai sem akármilyen tehetségek. Szoros kapcsolat volt a kor drámaírói között, s a hatások és visszahatások bonyolult szövedékének kirajzolódó képe egyúttal Shakespeare jobb megértését is lehetővé teszi. Nemcsak nálunk kevéssé vagy semennyire sem ismert szerzőkkel (Kyd, Lyly, Daniel, Nash, Dekker, Middleton, Fletcher, Webster stb.), hanem olyan színházi műfajokkal is megismerkedünk, mint a gyerekszínház vagy a maszkajáték, amely ebben a korban alakult ki udvari műfajként, visszahatott a populáris drámára is, és végül az operához vezetett. A kor drámairodalma sok szállal fonódott össze más műfajokkal is: a lírai és epikus költészettel éppúgy, mint a zenével és a képzőművészettel – ezeket a szálakat sem hagyja figyelmen kívül ez a könyv, amely lebilincselő olvasmány, de tankönyvnek is kiválóan használható.

Mutass kevesebbet