Kosár gomb ikonKosár
Konrad Sutarski

Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal (dedikált)

Konrad Sutarski - Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal (dedikált),  2018 antikvár könyv
Thumbnail kép
Thumbnail kép
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 6 400 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Jelen munka Lengyelország történelmének első olyan feldolgozása, amelyben Magyarország történelmének a lengyellel összefüggő elemei is helyet kaptak, miután nemegyszer oly erősen összefonódtak a lengyel nemzet és állam eseményeivel, hogy akár döntő befolyást is gyakoroltak rá. Emellett a két nemzet évszázadokon át a keresztény Nyugat-Európa védőbástyája volt, és jelenleg is az, bár Európa ezt soha nem értékelte. A témakör feldolgozásának egy másik, ugyanilyen lényeges oka az a tény, hogy ez a két nemzet az évszázadok során lélekben közelebb került egymáshoz, mint bármely más nemzetek – a világgal szemben tanúsított magatartásával, azzal a tudattal, hogy a becsületesség, segítségnyújtás a bajban még a politikán is felül tud emelkedni, saját önző szempontjai, érdekei fölé. E kötetben ezenkívül Lengyelország történelme címén tömör leírást találhatunk egy nemzetről, amely az utókorra kevés forrásanyagot örökítő idők homályából kilépve egyesült két másik nemzettel – a litván és a kijevi Rusz (a későbbi Ukrajna) népével –, ezáltal Európa egyik legerősebb országát hozva létre. Az így létrejött államalakulat későbbi erkölcsi hanyatlása (az „arany szabadság” álarcába bújtatva) több mint egy évszázadra függetlensége elvesztését okozta. E nemzet mégis jobban értékelte a szabadságot, mint az életet, semhogy azt rabságban kelljen töltenie – ezért visszaszerezte önállóságát. Függetlenségéért még egyszer meg kellett küzdenie a múlt évszázadban, de újból visszanyerte, bár ismét súlyos véráldozatok árán. Jelenleg Lengyelország fennhatósága hozzávetőlegesen a történelmi létezése kezdetén elfoglalt területeire terjed ki, így az Európai Unió nagyobb államai közé tartozik, egyúttal kitűnik közülük etnikai és vallási egységességéből fakadó erejével. Hadd szolgáljon e nép történelme számunkra és az eljövendő nemzedékek számára útmutatóként, hogy a társadalom és a nemzet érdekében mi számít erkölcsösnek és előrevivőnek, illetve mit kellene elkerülni, ami veszteséghez, pusztuláshoz vezet.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9786155700200
Kiadó:Méry Ratio Kiadó
Kiadás éve:2018
Nyomda:Alföldi Nyomda Zrt.
Kötés típusa:kemény papír kiadói borítóban
Terjedelem:131
Fordítók:Virágh József, Sutarski Szabolcs
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 27.00 cm, Magasság: 24.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Történelem / Történelem / Újkor-legújabb Kor / Történelem / Politika / Dedikált, Aláírt Könyvek / Történelem / Középkor

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

Konrad Sutarski

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Konrad Sutarski további könyvei

Megtekintés ikon
50%
Konrad Sutarski - Z dala od najwazniejszych dróg - Távol a legfontosabb utaktól
hűségpont ikon 28 hűségpont
Z dala od najwazniejszych dróg - Távol a legfontosabb utaktól

Konrad Sutarski

Kiadás éve: 1993

ANTIKVÁR

1 100 Ft

550 Ft

Megtekintés ikon
45%
Konrad Sutarski - Az emberi ellenállás stációi
hűségpont ikon 50 hűségpont
Az emberi ellenállás stációi

Konrad Sutarski

Kiadás éve: 2018

ANTIKVÁR

1 800 Ft

990 Ft

Megtekintés ikon
50%
Konrad Sutarski - Z dala od najwazniejszych dróg - Távol a legfontosabb utaktól
hűségpont ikon 28 hűségpont
Z dala od najwazniejszych dróg - Távol a legfontosabb utaktól

Konrad Sutarski

Kiadás éve: 1993

ANTIKVÁR

1 100 Ft

550 Ft

Megtekintés ikon
45%
Konrad Sutarski - Az emberi ellenállás stációi
hűségpont ikon 50 hűségpont
Az emberi ellenállás stációi

Konrad Sutarski

Kiadás éve: 2018

ANTIKVÁR

1 800 Ft

990 Ft

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat