
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
160
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ez az izgalmas regény gróf Benyovszky Móricról (1741-1786) szól, talán a legkalandosabb életű magyar utazóról szól, aki rövid élete során négy világrész több országának történetébe írta be a nevét. Egészen fiatalon lépett katonai pályára, huszár lett. Apja halálakor örökösödési vitába keveredett, s Mária Terézia megfosztotta birtokaitól. Ezután került Lengyelországba, hősiesen vette ki részét a lengyelek oldalán az oroszokkal vívott háborúban. 1769-ben súlyosan megsebesülve orosz fogságba esett, Szibériába száműzték. A művelt Benyovszky hamar kivívta a helyi kormányzó bizalmát. Közben elkészítette Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és álattani leírását. 1771 tavaszán a fegyenctelepre száműzött cári tisztekkel felkelést szervezett, elfoglalt egy erődöt, a kikötőben horgonyzó hajókat, és kiáltványt szerkesztett. Ez az írásmű a későbbi oroszországi forradalmi mozgalmak manifesztumainak mintájául szolgált. Hajóval előbb a Bering-szigeteket érintette, majd a Mátyás-, Lőrinc-szigetek érintésével Amerika partjától délnek vette útját, eljut az Aleut-szigetekre, majd a Kurili-szigetek érintésével kikötött a japán szigeteken is. 1773-ban megtelepedett Madagaszkáron, ahol két erődöt is emelt támaszpontul, s 1774-ben megalapítja (a francia uralkodó tiszteletére) Louisbourg városát. Ebben az időben még az európaiak nem ismerték Madagaszkár belsejét. Három nagy expedíciót szervezett, a tapasztalatairól szóló beszámolók Madagaszkár megismerésének fontos részei. Benyovszky végül is kilépett a francia király szolgálatából, és a madagaszkári népet választotta, sőt írásba is foglalta a sziget népeinek szánt alkotmányt, melyet a törzsfőnökök elfogadtak…
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633753317 |
|---|---|
| Kiadó: | Anno Kiadó |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 158 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Történelem / Életrajzok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.