
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Gerince megtört.
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Sem másnál, sem magamnál nem kedveltem soha, ha az előszó ürügyén megkísérli az író mesterségbeli szokásait és művészetének természetrajzát akár nyíltsággal, akár szemfényvesztő ügyességgel alátámasztani vagy indokolni. Attól is tartottam mindig, hogy az előszó túlzott hangsúlyai elszínezik a regényt, akár egy szem hipermangán egy kád vizet. Mégis kénytelen vagyok Tóth Flórián vallomását néhány szóval kommentálni. Nem azt, amit életről, halálról, közösség és magány összefonódásairól, szerelemről, természetről, művészetről, irodalomról és arról a sok mindenről vall, amiről oly élvezettel és kínnal vallattam őt sok száz oldalon át, hanem azt, ami az ő és az én személyemet összekötő lényeges különbségeket jelzi. Senki se sejtsen tehát élő vagy holt magyar írót főhősöm mögött, legkevésbé engem, mert hősömet tetőtől talpig én találtam ki, ahogyan ez illik az olyan íróhoz, aki a valóság izgága higanyrészecskéit egyetlen higanygolyóbissá tömöríti. Már a munka folyamán is tudtam, hogy kiteszem magam az azonosítás esetlegességeinek, amit azáltal is növelek, hogy első személyben vallatom Tóth Flóriánomat.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631500780 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Szépirodalmi Zsebkönyvtár |
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1974 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Franklin Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 593 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 9.00 cm, Magasság: 16.70 cm |
| Súly: | 0.30 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
A regény főszereplője a nyári idény végén az olaszországi Ligur-tengerpart egyik városkájába utazik pihenné és befejezni regényét. Közben meismerkedik a helyiekkel és pár ott nyaralóval is, de történet végére ahogy az évszak őszbe fordul, úgy fogynak körülötte az ismerősök is. A könyv a fülszövegével ellentétben nem több hetet, hanem kb 1 hetet ölel fel. A regény nagy része számvetés az élet nagy dolgairól (létről, halálról, szerelemről, hazáról, hitről stb). Vannak benne érdekes gondolatok, de az elmélkedés része szerintem túl lett írva, és a kevesebb több lett volna. Az olasz miliő miatt mégis érdemes elolvasni. A könyvnek van egy folytatása a Vallomások regénye címen, ami már "odahaza" játszódik.