Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Magyar Zsidó Almanach 5757 / 1996-1997

Magyar Zsidó Almanach - Raj Tamás - Régikönyvek
Magyar Zsidó Almanach - Régikönyvek Magyar Zsidó Almanach - Régikönyvek Magyar Zsidó Almanach - Régikönyvek
(1 vélemény)

"Ehhez a könyvhöz nem kell előszó. Ez a könyv beszélni fog önmagáért" - így kezdte mondandóját Patai József, amikor századunk elején, 1911-ben útjára bocsátotta a magyar Zsidó Almanachot, amely valóban korának, a magyar szecessziónak egyik kiemelkedő alkotása lett. mi ezt a hagyományt szeretnénk megújítani századunk alkonyán, a legjobb magyar zsidó (vagy bibliai és zsidó témával foglalkozó magyar) írók és művészek közreműködésével. Hű tükrét szeretnénk adni - ahogyan annak idején a korabeli szerkesztő írta - "a zsidóság sokoldalú és sokszínű szellemi életének". Könyvünk kalendáriumszerűen az 5757. zsidó esztendő ünnepeit a magyar hónapok sorrendjében mutatja be, s ezekhez hangulatilag odaillő bibliai vagy vallási gondolatokat, s főként irodalmi, művészeti alkotásokat fűztünk. Reméljük, hogy élvezetes olvasmányt és művészi élményt tudunk vele nyújtani minden érdeklődőnek, minden könyvszerető, magyarul olvasó embernek. "Lassan letudjuk ezt a századot" - írja köszöntőjében Kertész Ákos. "Reménnyel és szorongva várjuk a következőt, amelyben talán fölragyog az igazság, amit a Kinyilatkoztatás óta tud, csak el-elfelejt az emberiség, hogy ... amíg ember él a földön, mindig lesz tanulnivalója egyiknek a másiktól."

Kiadó:
Makkabi
Kiadás éve:
1996
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Gyomai Kner Nyomda Rt.
ISBN:
9637475206
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
191 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.00cm, Magasság: 20.00cm
Súly:
0.50kg
Kategória:
Kertész Ákos: Köszöntjük az olvasót! / 7
Szeptember / ll
Raj Tamás: Elul: a megtérés hónapja / 13
Hidvégi Máté: Ros Hasáná / 17
Október / 19
Raj Tamás: Nagyünnepeink után / 21
Gergely Ágnes: A részeg kubikos emléke / 24
Gergely Ágnes: Dagerrotip / 25
Székely Magda: A megpihenés / 26
Balla Zsófia: Töredékek / 27
Balla Zsófia: Jizkor / 28
November / 29
Raj Tamás: „Alkossunk embert!" / 31
Konrád György: Vallomás / 33
December / 51
Hahn István: A chanukka csodája / 53
Benedek István Gábor: A frakk / 55
Január / 71
Domán István: A főpapok különös felkészültségéről / 73
Kertész Ákos: Drága Kató és Júda / 75
Februái./ 81
Raj Tamás: A szombat angyalai / 83
Mezei András: Utolsó idill / 86
Mezei András: Alteregóm 187
Mezei Andrá Meá-söárim / 88
Kartal Zsuzsa: Századvég / 90
Röhrig Géza: ámosz / 93
Röhrig Géza: eszter / 94
Röhrig Géza: sámuel / 95
Röhrig Géza: a huszti rabbi levele / 96


Március / 97
Raj Tamás: Purim / 99
Don Péter: Párbajozó zsidók / 102
Április / 109
Róth Emil: A kovászos étel tilalma / 111
Turczi István: Tizenkét vers / 113
Május / ll9
Raj Tamás: A negyedik nemzedék / 121
Szegő György: Tárgyak, képek, emlékezés / 125
Június / 133
Raj Tamás: „A megengedés ereje nagyobb" / 135
Kornis Mihály: Napkönyv „Niht fordem kind" / 138
Július / 147
Selmeczi Petra: Igaz böjt / 149
Hernádi Miklós: A rózsaszín zsidó: kelet-európai fajta? / 152
Augusztus / 161
Radnóti Zoltán: Áv hónap 15.:
a szabad párválasztás ünnepe / 163
Eörsi István: Változatok Jóbra / 166
Szeptember / 175
Kardos Péter: Egy illúzió halálára / 177
Moses Mendelssohn: Jeruzsálem, avagy
a vallási hatalomról és a zsidóságról / 180

A képek jegyzéke
Magyarországi Tóra-függöny 1902-ből (Tímár Éva felvétele) / 12
Engel Tevan István: József a fáraó kincstárnoka (szén és ceruza) / 20
Fehér László: Ima (olaj) / 30
Lovas Nagy Anna: Tréfás chanukka (tus) / 52
Kovács Johanna: Hászid mesék I. (ceruza) / 72
Thury Levente: Gólem — szellemi szabadfoglalkozású (égetett agyag) / 77
Kovács Johanna: Hászid mesék II. (ceruza) / 82
Kovács Johanna: Hászid mesék III. (ceruza) / 89
Balla Margit: Purim (tus) / 98
Balla Margit: Napéjegyenlőség (grafika) / 110
Magén István: Bibliai táj (tus) / 120
Magyarországi széder-tál takaró 1888-ból (Tímár Éva felvétele) / 123
Szenes Zsuzsa: Kinyilatkoztatás (toll) / 134
Régi magyarországi kapedli (Tímár Éva felvétele) / 143
Váli Dezső: Régi zsidó temető (ceruza) / 148
Thury Levente: Talmudi gólem (égetett agyag) / 162
Magyarországi Tóra-köntös 1940-ből (Tímár Éva felvétele) / 176

Raj Tamás

1940 - 2010
Raj Tamás (Budapest, 1940. február 9. – Budapest, 2010. március 8.) magyar történész, főrabbi. Élete során számos könyvet jelentetett meg, többségét azzal a céllal, hogy a zsidó vallást közelebb hozza és megismertesse a más vallásúakkal.

Raj Tamás  további könyvei

Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 000 Ft
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
8 000 Ft

Az Ön ajánlója

Vélemények a könyvről

  • 2020.06.06. 14:46

    Érdekes szép könyv.