
(0 vélemény)
Jelenleg nincs elérhető antikvár példányunk ebből a könyvből.
Ha előjegyzi, azonnal értesítjük, amint újra kapható lesz.
Van eladó példánya? Nálunk egyszerűen értékesítheti online, akár egyetlen kötetet vagy teljes könyvgyűjteményt is felvásárolunk.
Nagyobb mennyiség esetén szakértő kollégánk díjmentesen házhoz megy.
Négy évtizeddel ezelőtt indult el szakmai útján Bakay Kornél, László Gyula közvetlen tanítványa, aki az őskortól (Szeghalom) a legújabb korig (Kőszeg-Szálasi-bunker) számos történelmi emléket tárt fel, mégis a legtöbbet a magyar őstörténetért és a magyar középkorért tette. Könyvei és tanulmányai beleépültek a múlt iránt érdeklődők szellemi világába, alakították és alakítják gondolkodásunkat. De nemcsak az írott szöveg révén, könyvei útján szólt hozzánk, hanem közvetlenül, élőszóval is, számos előadása alkalmával. Akik tanítványaként hallgathatták előbb Budapesten, majd Miskolcon, alaposabb képet kaphattak kutatási eredményeiről, ám igazán nagylétszámú hallgatósága az előadássorozatain volt. Az elmúlt másfél évtized előadásaiból válogattuk ki jelen kötetünk tartalmát. Néhány esetben újra közöltük egyszer már valahol napvilágot látott szöveget is, vagy azért, mert ma már szinte elérhetetlenek ezek a kiadványok, vagy azért, mert különösen fontosnak tartottuk a benne foglaltakat.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639472913 |
|---|---|
| Kiadó: | Kráter Műhely Egyesület |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás helye: | Pomáz |
| Kiadás sorszáma: | II. javított kiadás |
| Nyomda: | Saluton Bt. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 296 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.00 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Helytörténet, Honismeret / Történelem / Magyar Történelem / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika / Dedikált, Aláírt Könyvek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről