Matyóföld rózsái

A matyóság a viszonylag későn kialakult néprajzi csoportjaink egyike. jfA Mezőkövesd valamint a hagyományosan hozzá tartozónak tartott Tard és Szentisiván népi kultúrája - leginkább római katolikus népessége révén - azonban csak a 18-19. század folyamán különült el környezetétől. Jellegzetes, ám részleteiben egymástól is különböző díszítő művészetük is ebben az időszakban nyerte el egyedi formakincsét. A kötet szerzői ezt a sajátos világot tárják elénk, részben a féltve őrzött műtárgyak, részben a tárgyalkotás és a hagyományőrzés mai formáinak bemutatásával. Matyóföld rózsáinak világába kalauzolják az olvasót. Az 19. század második feléből ismert mezőkövesdi hímzések vizsgálatakor megtaláljuk a legrégibb hímző stílust képviselő darabokat a tiszta kendervászon lepedők között, melyeket vagdalással és fehér lapos öltésekkel díszítettek. Ez a technika és mértanias mintakincs az 1800-as években országosan elterjedt és szembetűnően egységes. A lokális stílus megformálódásával a „cipés-madaras" mintájú lepedővégeken már finomabb házivászonra piros és kék pamutfonállal készült szabadrajzú hímzéseket láthatunk. A kompozíció az úrihímzésekre emlékeztet: egymás mellé állított bokorminta, közöttük gyakran madármotívum, vagy sorba rendezett nagyobb rózsák és bimbók, rozetták kiegészítő motívumokkal. Az 1870-es évektől a lepedővégek hímzésében teljesen új hatás jelentkezik a szűcshímzések térkitöltő, sűrű mintázatú hímzéstechnikájával. Az első ilyen jellegű darabok még fénytelen piros-kék pamutfonállal készülnek, majd jelentkezik a sárga szín kiegészítésként. A kompozícióban a szűjESornamentika befolyása erősödik, kialakulnak a jellegzetes mintaelemek: „matyórózsa", „szívrózsa", tulipán, levelek, bimbók. Ekkor jelenik meg a viseletben is a hímzéses díszítés a férfi öltözetben: a gyolcsból készült lobogós ingujjakon. kezdetben fehér lyukhímzéssel, melyet fokozatosan kiegészítenek a piros matyórózsák és egyéb hímzéselemek, míg a lyukhímzés el nem marad a díszítményből. A hímzés további fejlődésében a hímzőfonalak minőségének változása, a felhasznált textilanyagok finomodása, az újabb színek alkalmazása jellemző. Az 1880-as években a lepedővégek hímzésében jelentkezik elsőként a többszínű gyapjúfonál. mely újabb színárnyalatokkal bővíti a matyó hímzések színvilágát. Erre az időszakra tehető a színes, gyapjúfonalas hímzés megjelenése a férfi és női öltözet kiegészítő elemén, a kékfestő kötényeken, „surcokon". A későbbiekben ez a ruhadarab lesz a legváltozatosabb díszítményekkel készülő hímzés Mezőkövesden. A hímzés fejlődésében további gazdagodást jelent az 1890-es évektől a szűcshímzésekhez használt selyemfonal alkalmazása, mely ismét újabb színek megjelenését hozta magával. Ezzel a hímzőfonallal egyaránt díszítettek lepedővégeket, ingujjakat és surcokat. Később a műselymes hímzőfonal alkalmazása válik általánossá, ami a finomabb, részletező mintakidolgozást már kevésbé teszi lehetővé. Az első világháború előtt már megindult a matyó hímzés kereskedelmi célú készítése, s ekkor vált általánossá a műselyem hímzőfonal alkalmazása. Elsősorban a polgári otthonokba kerültek ezek a lakástextilek, melyeken a megrendelő ízlése is megnyilvánult, mind a I minták alkalmazásában, a kompozíciók kialakításában, mind a matyó stílustól eltérő, „tört" színek használatban. (...) A matyó stílusú hímzés alkalmazásának érdekes területét jelentik az egyházi textíliákon az 1930-as évektől megjelenő motívumok: ezeken a matyórózsák között megtalálhatók az egyházi szimbólumok is (pl.: a szőlőfürt és a búzakalász).

Mutass kevesebbet