Mi, kínaiak

A mai Kína egyik legfontosabb mozgalma az, hogy fiatal kínai intellektuellek felfedezik tulajdon hazájukat. Egy nemzedékkel előbb még a legprogresszívebb apák is izgató elégedetlenséget kezdtek érezni saját hazájuk iránt. Tudatában voltak annak - igazában rájuk erőszakolták ezt a tudatot -, hogy az a Kína, amelyet a multban ismertek, nem állhat meg a Nyugat veszedelmes és aggresszív modernségével szemben. Nem annyira a politikai modernségre gondolok, mint a közgazdasági, nevelésügyi és katonai események menetére. Ezek a kínai apák, a mai kínai nemzedék apái voltak az igazi forradalmárok. Megsemmisítették a régi dinasztikus kormányzást, hihetetlen gyorsasággal megváltoztatták a nevelési rendszert, fáradhatatlan buzgalommal tervezték meg és állították talpra a modern kormányzás kereteit. Semmiféle régi császári kormány nem hajtott végre ilyen erőszakos gyorsasággal ily roppant változásokat ilyen nagy országban. A változásoknak ebben a légkörében nőtt fel a mai Kína intellektuális ifjúsága. Míg az apák át voltak itatva Konfucius tanaival, a klasszikusokat tanulmányozták és azok ellen lázadoztak: ezeket a fiatalokat az új idők különböző erői ostromolták. Tanították őket egykis természettudományra, egy kis kereszténységre, egy kis atheizmusra, egy kis szabad szerelemre, egy kis kommunizmusra, egy kis nyugati filozófiára, egy kis nyugati militarizmusra - egyszóval mindenből tanultak egy kicsit. Honfitársaik tömegeinek izmos középkori gondolkodásával körülvéve, ezek a fiatalok intellektuellek minden kultúrából azt tanulták meg, ami legvégletesebb volt benne. Szellemi tekintetben ugyanakkora kihagyásokra kényszerítették őket, aminőket Kína a szó fizikai értelmében követett el. Átvitt értelemben szólva a zötyögős mezei utak korából egyszerre ugrották át a repülőgépek korába. A kihagyás túlságosan nagy volt. Az elme nem pótolhatta ki. A lélek beléveszett ebbe a konfliktusba.

Mutass kevesebbet