Molnár

Részlet: A ​modern művészet teoretikusai közül többen is úgy vélik, hogy századunk művészete csupán így közelről nézvést mutatkozik annyira ziláltnak, összefoghatatlanul sokarcúnak ; komolyabb történelmi perspektívából valamiféle egyéniséget fog kiadni, egy sajátos manierizmus egységességét. Azt, persze, közelebbről sem nehéz belátni, hogy látszólag különböző jelenségek indíttatásaiban mennyi azonosság munkál. Mégis, igen sokan zavarónak, sőt hiteltelennek érzik, ha egy alkotó nem simul bele legalább a modern képzőművészet két fő vonulatának valamelyikébe, nem kötelezi el magát az expresszió ilyen vagy olyan izmusához, nem cövekel le a konstruktív szándék bizonyos jelentkezési formájánál. Gyorsan fejére idézheti az eklektika vádját még azoktól is, akiket netán csillapíthatna ismeretanyaguk olyan alkotókról, akiknek jelentősége ma már vitathatatlan, s akik sosem riadoztak a hasonló vádaktól. Talán elegendő Picassót, Duchamp-t, Schwitterst vagy Kandinszkijt említeni. Pedig ha valaki áttekintheti Molnár Sándor életpályáját, kalandozhat néhány száz festmény és a több ezer grafika között, első pillanatban talán értetlenül áll ezzel a bőséggel szemben, mert túlságosan sokfélének érzi, anélkül hogy nyomban ráakadhatna az összefűző, egy kézhez kötöző szálakra. A meghökkenést eleve az okozza, hogy geometrikus és szabad absztrakciós képek léteznek egymás mellett még a legutolsó szakaszban is , arról nem is szólva, hogy a figurativitás és nonfiguráció sem rekeszti ki egymást.

Mutass kevesebbet