
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 15 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Miért kell a művésznek kísérleteznie, miért nem festheti le egyszerűen azt, amit lát? Azt hiszem, azért, mert a művészet tanácstalan lett, mióta a művészek rájöttek: az egyszerű követelmény, fessék le, amit látnak, önellentmondás. Ez persze úgy hangzik, mint egyike azoknak a paradoxonoknak, amelyekkel a modern művészek és kritikusok a szenvedő nézőközönséget gyötrik. Akik azonban figyelmesen elolvassák ezt a könyvet elejétől fogva, talán megértik majd. A parányi tárgy a szemünk előtt és a hatalmas hegy a horizont peremén vagy a lebegő papírdarab, vagy egy madár ábrázolható ugyanazokkal a formákkal a vásznon; és mert az egyik dolgot a másiknak nézhetjük, ezért tévesztheti meg a szemet az illuzionista festészet. Csakhogy az előttem levő vásznon a foltot olyannak látni, mint a távoli hegyet, tulajdonképpen annyi, mint átváltoztatni a tárgyat jelentése szerint. Ezek az átváltoztatások magyarázzák meg azt, hogy a világ sohasem lehet olyan, mint egy festmény, a festmény viszont olyan lehet, mint a világ.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Gondolat Kiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1972 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Zrínyi Nyomda |
| Illusztrátorok: | Mravik László, Wágner Zsuzsa |
| Borítótervezők: | Bukovácz Ottó |
| Nyomtatott példányszám: | 4000 |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 404 oldal |
| Fordítók: | Szabó Árpád |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 18.00 cm, Magasság: 25.00 cm |
| Kategória: | Művészetek / Festészet / Pszichológia / Művészetek / Általános Művészettörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.