Nyelv és lélek

"Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható" - vallja önmagáról és arról, hogy az anyanyelv az önkifejezés lehetőségén túl az egész nép lelkének, észjárásának, történelmének, műveltségének, teremtő erejének és akaratának is foglalata. Nem tud betelni azzal a csodával, hogy a nyelvi anyag, a szó, a kifejezés a rejtelmes, kiismerhetetlen lélek képe. Harcos-vitatkozó cikkekben, lírai vallomásokban, tündöklő fegyverzetű esszékben fogja vallatóra nyelvünket, mutatja meg szépségeit, páratlan gazdagságát és erejét, föltárja gyarapodásának forrásait, emelkedett szellemű indulattal küzd minden rontó, ártó szándék ellen, mely nyelvünket szürkíti, szegényíti, csúfítja. Avatott nyelvész, szenvedélyes és olykor talán túlzó purista, de mindvégig tudományos fölkészültségű nyelvművelő. A művészet bonyolult és elvont dolgairól érzékletesen, egyszerűen, természetesen beszél. Az irodalmi alkotásban a szépséget, a káprázatot, a véges dolgok végtelen visszfényét keresi. Nincsen egyértelműen meghatározható esztétikai rendszere: egyetlen normája a szépség, a rejtélyes, a gyakran megfoghatatlan szépség; elgyönyörködik egy-egy szóban, kifejezésben, elámul a rím, a ritmus, egy-egy mondatfűzés, a forma bámulatos kifejezőerején, azon, hogy a műből az igazság szépségbe öltözötten szól az olvasóhoz.

Mutass kevesebbet