Pesten lakott egy fuvolás

".... Szakállas és borotvált arcú muzsikusok - a zenészeket valahogy meg lehet ismerni a szemükről a járásukról - sietnek a mellékkapun. Némelyik hegedűtokot visz a kezében. Viszi haza az est élményeit, s otthon talán magányosságában eljátsza érzelmeit. Repkedő hajú, lázasszemű ifjú nők, elgondolkozott asszonyok, nyugtalanná lett idős hölgyek különös zajgása, sietése, lépéseinek koppanása, felsóhajtása, mozgása, szinte muzsikusi illata keveredik a tavasz-éj levegőjébe. A szívek ma éjjel tovább virrasztanak, némely leányszobákba és a setétségbe figyelnek. - Csak a hivatásos zenészek mennek sört vagy bort inni, mint az artisták, ha leszállottak a trapézról. Néha kivesznek egy kis feketefejű kottajelet a zsebükből, ez hiányzott ma este a hangversenyterem dobogójáról, s örvendenek hogy megtalálták. A családi batárok, gépkocsik megtelnek ifjú nőkkel, a szájukból, a hajukból régen elhalt muzsikusok sírján termett virágillat szálldos, az anyák hátrahajtják fejüket, és egy régi csellistára gondolnak. Szürkehajú, sovány zenetanár mendegél az úton, és magában a taktust veri, mint az élclapokon. A palota lámpásai elalusznak és egy vörössapkás tűzoltó unottan nézi végig az elcsendesedett utcát, az üvegajtók mögül. - Úgy hallom, Dohnányi zongorázott ma este." A zene varázslatos hatalma, a művészek különös lelkivilága tárul elénk Krúdy zenével kapcsolatos kötetben nagyrészt még meg nem jelent írásaiból.

Mutass kevesebbet