Péter Vladimir

Részlet a könyvből: Az ékszer elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberhez. különböző kultúrákban, különböző korokban mindig másként, de felékszerezték a megszülető csecsemőt, a menyasszonyt, a halottat. Egykor a férfivá avatás, a közösségbe fogadás szimbólumai, rituális cselekménysorok kellékei, mágikus szertartások eszközei, kultikus tárgyak voltak. Ma, a civilizáció jelen szintjén is őriznek valamit ősibb funkcióikból. A kislányok virágfüzérből, majd gyöngyből fonnak nyakukra, karjukra koszorút. Turisták kavicsokat, kagylókat gyűjtenek a tengerparton. Emberi kapcsolatok történetét jelzik, emlékét őrzik a gyűrűk. Gyűrűt kap a doktorrá avatott, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó díszpolgár a közösségtől. Ékesítjük egymást és önmagunkat is nyakékekkel, karperecekkel, gyűrűkkel, fülbevalókkal, övcsatokkal. Farmernadrágos fiúk-lányok viselik a Dávid-csillagokat, kopott kereszteket. Életünk végéig hordjuk magunkkal a medaliont a halott anya képével. Tudjuk, hogy nem vég az ékszer rontástól, ráolvasástól, ördögi praktikáktól, hogy nem biztosítja társunk hűségét, mások szeretetét. Aki ékszert hord, nemcsak díszíteni akarja magát, nemcsak a figyelmet akarja felhívni személyére, arca, teste szépségére, gazdagságára, vagyoni állapotára. Az önmagukról iyl módon közölt hírek mögött valójában hiedelmek és hitek húzódnak meg: Tudjuk, hogy nem igaz, mégis hisszük: a gyűrű köt, kötelék, az emléklánc elhárítja felőlünk vagy a szeretett fél felől a rosszat, e tárgyak őrzőiknek védelmet, segítséget nyújtanak.

Mutass kevesebbet