Pipacsvirágom (dedikált)

A ​Nők Lapja című hetilap olvasói egészen biztosan ismerik Schäffer Erzsébet írásait, amelyek az Útközben című rovatban jelennek meg. A kötet szerzője a rovat mottójául – ez a mostani kötet ajánló sora is – Simone Weil gyönyörű gondolatát választotta: „Meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a miénk”. A rövid, többnyire egyoldalas írások arról vallanak, hogy szerzőjük nyitott szemmel jár a világban, és ha tekintete rátéved akár egy tárgyra, akár egy pillanatfölvételben rögzült élethelyzetre, azt különös, filozofikus gondolatfutamok révén kapcsolja egymásba. Ezekben a kis történetekben semmi rendkívüli nem esik meg, legföljebb csak a nyeglén rágógumizó kamasz nem adja át helyét a fáradt tekintetű idős embernek, legföljebb egy gyerek iskola után tétován tévelyeg a körúton, netán egy szakadt ruhájú kisfiú, nyomorék koldusnak álcázza magát. Egyszóval nem világrengető események az írások témái, hétköznapi, akár velünk is megeshető eset valamennyi. Az Élet legszebb nyara; a Két gerezd mandarin; a Két csaló a körúton; a Biciklin; a Fejtett bab; a Báli szezon és a többi történet éppen emberközpontúságukkal ejtik rabul az olvasót. A szerző ugyanis tudja a titkot, ismeri az utat, amely „lélektől lélekig” vezet, és ha az olvasó követi őt ezen az úton, igazi – maradandó élményben lesz része.

Mutass kevesebbet