Rekviem Firenzéért

"- Sokszor ácsorogtam percekig, negyedórákig, félórákig a jelentéktelen és zajos firenzei sarkon, ahol hegyes V alakban fut össze a két szűk, régi utca. Mindennap újra visszahúzott ide valami. Az emlékezés: olyasmire, amit talán a legtöbb mai firenzei ember nem is tud. Hogy itt, ezen a sarkon állt ötszáz évvel ezelőtt Luca Landucci háza, földszinten a bolttal. Itt vásárolt szerecsendiót és gyömbért a vasárnapi ebédhez Michelangelo gazdasszonya: ebben a boltban vette Sandro Botticelli a festékek keveréséhez szükséges porokat: ide tért be néha pár szóra és kisfiának hascsikarás ellen orvosságért Niccolo Machiavelli államtitkár. És míg Luca mester árulta a fűszert, festéket és gyógyító porokat, körülötte nyüzsgött a polgárok városa. Nyüzsgött és haldokolt, bár senki nem sejtette, hogy a ragyogásnak sé pezsgő életkedvnek ez az ötven esztendeje valaminek a végét jelenti. Hogy utolsó éveit éli a háromszázéves köztársaság. Álltam az utcasarkon, néztem a házszögletet, és láttam Luca Landuccit: nappal szorgalmasan vesz-elad: este bezárkózva írja naplóját, és éjfélkor a mécses gyenge fényénél rám néz: tekintete követelő, és parancsolja, hogy emlékezzünk rá. Őrá és a Köztársaságra. Sürgető nézéséhez hang is kapcsolódott, egy későbbi honfitársa írta ezt a verssort: "Siamo tutti nella storia... Mind benne élünk: nemcsak úgy, hogy mi magunk a nagyapák és dédapák által tört utat tapossuk valahogy tovább. Ha Firenze másmilyen lett volna: más lenne most Európa, és benne mi is. Megérdemlik hát az utolsó firenzei republikánus polgárok, hogy egy pillantást vessük rájuk, és egy pogány-humanista rekviemet tartsunk emlékezetükre, együtt, az Olvasó és a szerző"

Mutass kevesebbet