Rembrandt

Georg Simmel Rembrandt-könyve a Remrandt-irodalom klasszikusai közé tartozik - Simmel egész művészetfilozófiai gondolkodásának foglalatját kapja meg benne az olvasó. Módszere, amely mindig a kézzelfogható, szemmel látható dolgokból indul ki, vagy élet és sors valóságaiból, s közöttük hozza létre fokozatosan az általános összefüggések szövedékét, a Rembrandt-képek esetében különösen termékenynek bizonyul. Megelevenedik egész festői világuk, méghozzá olyan fogalmakban, többnyire fogalompárokban, amelyek éles gondolati kimunkáltságukban sem szakadnak el soha a művészet egyszerű tényeitől, sőt többnyire ezek érzékletes kifejezői. Legfontosabb közülük élet és forma antinómiája, s ebben Rembrandt természetesen, az élet festőjének bizonyul, Shakespeare rokonának, szemben a forma nagy itáliai mestereivel. Nem az emberi kultúra nagy kérdései foglalkoztajták, mondja Simmel, nem a dantei vagy goethei szellem- és gondolatvilágok, hanem a születés, házasság, szenvedés, munka, halál- vagy emberek együttléte mint természetes csoport (a hagyományos csoportképpel szemben); így válik, különben, a legnagyobb portréfestők egyikévé - talán a legnagyobbá. Simmel, miközben a rembrandti képvilág leírására szinte saját nyelvet alakít ki, egyúttal magáról az emberi életről is beszél - ritka példája ez a képzőművészeti tárggyal való gondolkodási azonosulásnak. Az éjjeli őrjáratról, A zsidó menyasszonyról, a remrandti rajzról és rézkarcról - Rembrandt anyjának prémgallérjáról - szóló oldalai a művészetfilozófia felejthetetlen fejezetei közé tartoznak.

Mutass kevesebbet