Salvador Dalí titkos élete

„Nem értem, hogy amikor grillezett homárt rendelek, miért nem egy jól átsütött telefont hoznak, miért a pezsgőt hűtik le, miért nem a telefonkagylókat, melyek mindig langyosak és ragadósak, és sokkal jobban festenének vödörben, jégkockák között. És miért nincs telefon-frappé zöld mentával, homár formában, cobolytokkal a végzet asszonyainak, egy döglött patkánnyal a belsejükben Edgar Poe-nak, pórázon vagy egy élő teknős hátára rögzítve Megdöbbent az emberek vaksága, hogy mindig ugyanazt teszik újra és újra. Ugyanúgy, ahogy meglep, hogy egy banki alkalmazott nem eszi meg a csekket, meglep az is, hogy előttem egyetlen festőnek sem jutott eszébe, hogy »puha órát« fessen " "Csak egyetlen embert nyúznak meg elevenen ebben a könyvben, és az én leszek. Nem szadizmusból vagy mazochizmusból teszem, hanem narcizmusból" - jelenti ki Salvador Dalí e könyv egyik fejezetében, és hinnünk kell neki, mert a XX. század egyik meghatározó művésze e zavarba ejtően őszinte önéletrajzi művének szinte minden lapján lényének és művészetének egyediségét és fontosságát hangsúlyozza. A szürrealizmust nem is annyira betetőző, mint inkább bevégző, illetve meghaladó Dalí maga is úgy látta, hogy két legfőbb tulajdonsága - őrültsége és zsenialitása - egy tőről fakad, ezért gondolta azt, hogy muszáj "mindennap kicsivel őrültebbnek lennie", zsenialitását - és szerénységét - pedig legjobban az a kijelentése érzékelteti, mely szerint egyetlen képe többet ér, mint Picasso egész életműve. Ha ezzel nem is ért egyet mindenki, az vitathatatlan, hogy a festészeten és szobrászaton kívül filmezéssel, ékszerkészítéssel, irodalommal - ráadásul paranoia-kritikával is - foglalkozó Dalí nemcsak a képzőművészetet, hanem az önreklámozás művészetét is forradalmasította.

Mutass kevesebbet