
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 5 220 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Csaknem húsz esztendeje, hogy kutatásunk programjába vette a magyar népi demokrácia történetének elemzését is. Ennyi idő nem elegendő ahhoz, hogy bonyolult történelmi helyzetek megítélésében kiérlelt, időtálló eredményekre jussunk, de ahhoz már elégséges, hogy lássuk a tennivalók sokaságát, napvilágra kerüljenek az alapkérdések, megszülessenek az első ígéretes munkák s megteremtődjenek a feltételei a további eredményeknek. Nehezítette az indulást, hogy ebből a húsz esztendőből is értékes évek mentek el különböző meddő vitákban; kezdetben még az is vitatott volt, hogy - történelmi távlat híján - lehet-e, kell-e, történész feladat-e kortörténetet írni. Természetesen nem hatottak kedvezően a kutatásra a szektás, dogmatikus évek politikai buktatói sem. Az 1956-os ellenforradalmat követő konszolidáció éveinek tisztultabb politikai légköre teremtett kiegyensúlyozott lehetőséget népi demokráciánk történetének ábrázolására. Ezután születhettek meg azok a művek, amelyek már alkalmasak voltak annak igazolására, hogy a marxizmus-leninizmus módszerével lehetséges a kortörténetírás, reális célkitűzés a magyar népi demokrácia legfontosabb történeti problémáinak a megközelítése is. Másrészt alkalmasak voltak arra, hogy termékeny vita induljon meg az alapvető elméleti kérdések tisztázására.
Mutass kevesebbet
| Kiadás éve: | 1970 |
|---|---|
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Békés megyei Nyomdaipari Vállalat |
| Kötés típusa: | fűzött félvászon |
| Terjedelem: | 1144 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 19.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Történelem / Magyar Történelem / Történelem / Hadtörténelem / Történelem / Ii. Világháború |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről