Kosár gomb ikonKosár
Arthur Koestler

Sötétség délben

Arthur Koestler - Sötétség délben, null 2016 antikvár könyv
narancs csillagnarancs csillagnarancs csillagnarancs csillagnarancs csillag

(4 vélemény)

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 792 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

A Sötétség délben az elsők között, s talán a leghatásosabban mondta el az igazságot a harmincas évek Szovjetuniójának koncepciós pereiről. Nyikolaj Szalmanovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik vezetőgárda tagja volt. Magánélete feloldódott a párt szolgálatában; nem ismert magasztosabbat, mint a célt, amelyet együtt kívántak megvalósítani. Ennek érdekében tudott kegyetlen és igazságtalan is lenni, de ellen tudott állni a fasiszta börtönök minden kínzásának, kényszerének is. A regény annak a rejtélynek az írói megoldása: hogyan lehetséges, hogy ezek az emberek végül is nyilvános tárgyaláson mindent vállaltak, a legabszurdabb vádakat is, és az ügyésszel versengve mocskolták be magukat a kortársak káprázó szeme előtt? Tipikus XX. századi közép-európai érzékenységgel volt megáldva: gyökértelen, szofisztikált, ambiciózus, önmagában kételkedő, élményekre éhes, szenvedélyesen politizáló, kétségbeeséstől gyötört ember volt. John Banville Fő témája: hogyan rontja meg a forradalmakat a hatalom korrumpáló hatása, s ugyanakkor a sztálini diktatúra különleges természete egészen odáig űzte, hogy már-már pesszimista konzervatívnak lehet nevezni. George Orwell Arthur Koestlerről azt lehet tudni, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb hatású írója volt. Vágvölgyi B. András Arthur Koestler (1905-1983) Budapesten született, számos országban élt, de angol íróként vált egy csapásra világhírűvé Párbeszéd a halállal című önéletrajzi kötetével, és a háború után végül Londonban telepedett le. 1940-es fő műve, a Sötétség délben felkerült a Times Literary Supplement ezredvégi listájára is, amelyen a második világháború utáni száz legfontosabb könyv szerepel. Színpadi változatát sikerrel játszották a New York-i Broadwayn. Újságírói munkássága, társadalomfilozófiai és történeti gondolatai, valamint természettudományos ismeretterjesztő tevékenysége is jelentős.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9789634053576
Kiadó:Európa Kiadó
Kiadás éve:2016
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 21.00 cm, Magasság: 14.00 cm
Súly:
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Arthur Koestler

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1905 - 1983

Arthur Koestler, született: Kestler Artur, (Budapest, Terézváros, 1905. szeptember 5. – London, 1983. március 1.), regény- és újságíró, társadalomfilozófus, polihisztor.

Arthur Koestler további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Arthur Koestler - Sötétség délben
Sötétség délben

Arthur Koestler

Kiadás éve: 1984

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Arthur Koestler - Sötétség délben
Sötétség délben

Arthur Koestler

Kiadás éve: 1984

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
akár 81%
Cerny, Vaclav,CONRAD,JOSEPH,Arthur Koestler - Folytatásos önéletrajz
hűségpont ikonAkár 52 hűségpont
Folytatásos önéletrajz

Cerny, Vaclav,CONRAD,JOSEPH,Arthur Koestler

Kiadás éve: 1994

ANTIKVÁR

500 Ft-tól

Megtekintés ikon
Arthur Koestler,Koestler Artúr - Napfogyatkozás
hűségpont ikon 340 hűségpont
Napfogyatkozás

Arthur Koestler,Koestler Artúr

Kiadás éve: 2009

6 800 Ft

Megtekintés ikon
Arthur Koestler - Sötétség délben
Sötétség délben

Arthur Koestler

Kiadás éve: 1984

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
akár 81%
Cerny, Vaclav,CONRAD,JOSEPH,Arthur Koestler - Folytatásos önéletrajz
hűségpont ikonAkár 52 hűségpont
Folytatásos önéletrajz

Cerny, Vaclav,CONRAD,JOSEPH,Arthur Koestler

Kiadás éve: 1994

ANTIKVÁR

500 Ft-tól

Megtekintés ikon
Arthur Koestler,Koestler Artúr - Napfogyatkozás
hűségpont ikon 340 hűségpont
Napfogyatkozás

Arthur Koestler,Koestler Artúr

Kiadás éve: 2009

6 800 Ft

Megtekintés ikon
Arthur Koestler,Koestler Artúr - Napfogyatkozás
Napfogyatkozás

Arthur Koestler,Koestler Artúr

Kiadás éve: 2009

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat