Spinét és szakszofón I-II. (egybekötve)

Szini Gyula. Spinét és szakszofón I-II. (egybe kötve) A szerző özvegyének kiadása. Viktória-nyomda (Ny.) Szini Gyulának e posthumus művéből 300 számozott példány készült. 201; 204 p. Aranyozott egészbőr kötés. // Ez a néhány mondat talán inkább vádirat a kegyetlen sors ellen. Az író, a költő, Szini Gyula, egy nagy per áldozata. Ez a nagy per évezredek óta folyik, amióta a szellem és az anyag apokaliptikus küzdelme megindult. Szini Gyula e bűnperben áldozat, aminthogy az Élet nagy csatatere ilyen áldozatok végtelen temetője. Az álmodók, a költők, a szellem megszállottjai arra születtek, hogy a Sors ridegen eltapossa őket. Ők a gondolatok, eszmények, érzések végtelen magasságait járják s a rög bosszút áll rajtuk. Nem terem számukra mást, csak néha egy-egy szál virágot, ezt is legtöbbször már csupán sírhalmukra. Nem e világból valók ők. Kit lehet ezért vádolni? A költőt, az álmodót legkevésbé, ő más törvények szerint él, mint a többi rög-ember. A vád a többieket sújtja, akik nem tudták őt megérteni s nem érezték meg, hogy a költő azért élhetetlen a föld számára, mert örökéletű a föld felett. És meg kellett volna őt ajándékozni az anyagi világ silány kincsével, amikor ő oly pazar ajándékot adott a maga szellemi világából. De nem ez történt. Szini Gyulát a szegénység ölte meg. Erre a tiszta, nemes lélekre a nyomorúság nyirkos, nyálkás árnyéka borult. Vádirat ez mindenki ellen, a Sors ellen, a mi zordon magyar sorsunk ellen. És ő még holtában is, tovább írt, a szelíd, megbocsátó, finom lélek. Posthumus könyve, sok itt maradt munkája után a kiadatlan Spinét és Saxofon olyan, mint egy bölcs mosoly, tele elnézéssel és okos megértéssel irántunk. A költő, a holt költő szól hozzánk a rög alól, amely törékeny alakját bebörtönözte. A szava zengően tiszta, lírai és finom, mint aminő volt ő maga, aki az élet halk futamainak és szelíd robajainak Memmon-szobraként zengett.

Mutass kevesebbet