Széchenyi István

A kitűnő erdélyi drámaíró új kötete öt monodrámát tartalmaz: Bolyai János estéje, Vincent van Gogh, Jászai Mari, Árva Bethlen Kata, Széchenyi István. Kocsis szigorú szeretettel javítja, csiszolja, tökéletesíti darabjait, melyeknek nagy részét a magyar közönség már jól ismeri. A monodrámák hősei nem kevesebbel kényszerülnek szembenézni, mint saját életükkel, belső küzdelmeikkel, viaskodásaikkal a világgal, istennel, önmagukkal. A belső szabadság, az egyéniség megőrzésének és kiteljesítésének elemi erejű igénye ütközik bele a külvilág emelte gátakba, a személyiséget torzító vagy legalábbis megalkuvásokra csábító akadályokba. Bolyai számára a matematika, Van Goghnak, Jászainak a művészet, Bethlen Katának a hit jelenti az önkiteljesítésnek ezt a forrását, a küzdelem közegét. Kocsis eddigi darabjaitól némileg eltérő, terjedelmét tekintve is egyedülálló alkotás a Széchenyi István. Ebben a monodrámában az író folyamatában ábrázolja az egyéniség alakulását, a hős belső küzdelmeinek fordulatait úgy, hogy Széchenyi vívódásaiban megjelenik az egész reformkori magyar társadalom minden ellentmondása. Kocsis Széchenyijének az a nagy drámája, hogy rendkívüli tudatossággal vállalt és tettekben megnyilvánuló magyarságával értetlenül állnak szemben még a korabeli társadalom haladó szellemei is. Ennek a kettős folyamatnak - Széchenyi belső átalakulásának és a reformtervek kivihetetlenségének - szorító ellentmondásossága vezet Kocsis hősének belső meghasonlásához, emberi tragédiájához. És a bűntudat, hogy ő maga lett az, aki pusztulásba sodorta nemzetét. Kocsis István önmagukkal és a világgal viaskodó hőseinek erkölcsi ereje, tisztasága, emberi nagysága sugárzik ezekből a művekből, s a szerző hite, hogy e küzdelem célja és értelme az igaz emberség nagy próbája.

Mutass kevesebbet