Szivárvány

Még ​jóval az első világháború előtt, fiatalon elindultam, hogy írjak. Hogy az írásból megéljek. Megéltem. De amit papírra vetettem, soha sem volt kieszelt történet. Nekem az élet kellett, úgy, ahogy átéltem. Embereket láttam – művészeket, tudósokat és írókat-, megfestettem külső és belső képmásukat. Tájakat és városokat láttam-, megrajzoltam, ahogyan bennem tükröződtek. Elébe mentem mindennek, ami művészet – de éppúgy mindennek, ami emberség – és boldog voltam, ha igazival találkoztam. Egészen benne éltem koromban, és minden évjárat azévi gyermeke voltam. Ezért gondolom, hogy amit följegyeztem, az egyben korrajz. Ez a könyv ugyancsak memoár, itt is az emlékeimet mondom el. Főként a két világháború között átéltekről beszélek, bár van úgy is, hogy megelőzöm vagy túllépem ezt az időhatárt. Mert amit itt elmondok, másvalaki azt a valóságot már úgysem idézhetné fel. Nem írok terjedelmesen, mert írás közben vele élek a reprodukált élettel, és a hosszútávot nehezen győzöm lélegzettel. Kisplasztika az igazi műfajom. Ilyen formában adom most át több mint negyedszázad átélt valóságát, amely immár emlékké hamvadt. Hogy lángolt-e valaha, azt olvasóm dönti majd el.

Mutass kevesebbet