Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Tiszta hazugság

Tiszta hazugság - Császár István - Régikönyvek
(0 vélemény)

„Valaki azt írta, hogy a gyerek a szülő nevelője. Minden emberben – legyen bármilyen magányos – attól kezdve, ahogy gondolkodni kezd, három személy vitázik: a gyermek, a szülő és a felnőtt. Hol az egyik kerekedik felül, hol a másik. Régebben klasszikus irodalmi művek jelentek meg: átdolgozva az ifjúság számára- ma már szerencsére alig akad ilyesmi. Napjainkban viszont előfordul, hogy a fiataloknak szánt irodalmat elkapkodják a boltokból a szülők és felnőttek; szinte arra vágyva, hogy az író kedvesen mesélgessen nekik. A némelyek szerint gyermetegnek tartott fiatalok pedig, alig kinőve a gyermekkorból, vitatják a felnőttek igazságait, és az irodalomban is azt keresik, ami újat akaró kételkedésükben vagy akár tévedéseikben támogatja őket. Ez a könyv fiataloknak készült, vagyis mindazoknak, akik életkoruktól függetlenül, egyformán helyet akarnak magukban biztosítani a gyereknek, a szülőnek és a felnőttnek.”

Kiadó:
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó
Kiadás éve:
1981
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kossuth Nyomda
ISBN:
9631124460
Kötés típusa:
fűzött keménykötés
Terjedelem:
127
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 22.00cm
Kategória:

Császár István

1936 - 1998
Császár István (Újpest, 1936. június 23. – Budapest, 1998. március 26.) József Attila-díjas (1978) magyar író.

Császár István  további könyvei

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...