Új magyar önépítés

Kevés olyan gondolat van ebben a könyvben, amelyet előzőleg próza- vagy drámaíróként, tűrve vagy tiltva, vígjátékban, szatírában, novellában vagy kisregényben ki ne fejeztem volna. Ezek az írások mégis új fejezetét képezik írói munkásságomnak, mert azáltal, hogy ezekben a beszédekben, cikkekben és esszékben az író közvetlen társadalmi és politikai szerepvállalását kíséreltem meg megtestesíteni - természetesen nem egyedül, hanem sorsvállaló írótársaim csapatával egyidejűleg -, egy olyan írói léthelyzetbe kerültem, amely egyszerre hordozza magában a teljes bukás lehetőségét és az egész teljesítmény történelmi távlatú, sorskérdések felőli megítélését. magyarán: ha lesz új magyar nemzeti demokrácia, és sikerül a magyarság önmentése és önfelépítése, akkor ez a könyv odakerül az iránymutató szellemi mozdulatok dicsőségtáblájára, mint például Deák Ferenc Húsvéti levele, ha meg nem sikerül, akkor ezek az írások akár a megelőző szépírói műveket is visszaránthatják a bűnös művek zúzdaszalagjára. Megtisztelő feladat váltotta ki belőlem e kötet egyik-másik írását. Monor, Lakitelek, március idusa New Yorkban, majd a jurta színházbeli pezsgő, mámoros összejöveteleken tartott előadások. Ezek mind-mind sorsfordító pillanatai voltak életemnek. Miközben a művet írtam, miközben a beszédet felolvastam, éreztem, hogy a sorsom együtt fordul a közösség sorsával, mint színésszel a forgószínpad. Bizonyos kérdések elmondására bizonyára lett volna nálam avatottabb szószóló, a magam elhagyhatatlan írói szemlélete bizonyára sok politikai kérdést érzelmi és érzéki izzásba hevített. A pillanat, a helyzet azonban nem hagyott habozni. Az idő alaposan megrostálta a csapatot: tollat kellett fogni, tenni kellett, mondani kellett. S végül megvallom, még akkor is, ha sokan ezt írói fogásnak ítélik, a háttérből, a nagy magasságból Ady Endre és Szabó Dezső más-más hangú, de nyomatékos buzdítását is éreztem.

Mutass kevesebbet