Venyigeszú és a plankton

„Igen-igen lehangoló dolog, ha az ember, óvatlanságból, jelen van egy rosszul induló bulin. Mert a házigazda ott üldögél az üres teremben két-három korán jövővel, és egyetlen csinos lány sincs a társaságban, mert a csinos lányok mindig későn jönnek. Ezt a pillanatot szokta kiválasztani a házigazda öcsikéje, hogy bemutasson valami kockázatos magánszámot - később nem lesz » hozzá mersze. És főleg: később be lesz zárva a szobájába. És most képzeljük el, hogy nem érkezünk ilyen korán. Hogy akkor érkezünk, amikor már áll a bál. Belép az ember. A cimborák hátba veregetik. Akikkel nincs kedve kezet fogni, azok már táncolnak - mindig táncolnak, ezért is nincs jóban velük az ember. Egyetlen szempillantással felméri, hogy vannak-e szabad lányok. (Egy lány akkor szabad, ha csinos.) Ha vannak, akkor minden rendben: nemrég kezdődött a buli, a lányok még nincsenek agyontáncoltatva és veszélyesen kizsigerelve, mivel azok a fiúk, akik egyedül jöttek - legtöbbjük félénkségből jött egyedül -, még nem ittak eleget, hogy bátorságra kapjanak. Nekünk viszont nincs szükségünk italra, hogy bátrak legyünk, hiszen éppen bátorságból járunk egyedül a bulikra. Ne próbáljunk szellemeskedni! A lányok sose értik. Akik értik, már férjnél vannak. Itatni kell a lányt, és vele inni. És kész." A kertben vad házinyulak ólálkodnak, az Őrnagy szalonjában részeg jampecek szvingelnek a gátlásaikat és ruháikat gyorsan levetkőző leányzókkal, s az áprilfalvai éjszakában messzehangzón szól a jazz. A csendháborítás tényét egy inkontinens vadászblézer panaszos bégetése nyomatékosítja. Nem csoda hát, hogy a minden emberi tevékenységet szabályozni kívánó Hivatal értekezlet-mániás főaktakukaca, Pharocq Alfőmérnök lelkesen támogatja a házibulik szabványosításának ötletét. Miközben a regény összes férfi szereplőjét magába bolondító Óvadóc - Pharocq igencsak rokonszenves, mert készségesen nimfomániás unokahúga - többször is elveszíti ártatlanságát, Venyigeszú egy hasonló adottságokkal megáldott, dögös kis vörössel vigasztalódik. A konyak- és kénkőszagú baszobácskákból hokedlikkel felfegyverkezett ifjak indulnak végső rohamra a szenilis vén hülyék ellen. Ha mindezek után valaki azt hiszi, hogy ez a Franciaország német megszállása idején született regény csupa móka és kacagás, gátlástalan tabudöntögetés és csúfondáros nyelvöltés mindenre, ami rút, ostoba, idejétmúlt vagy szomorú - nos, az nem jár messze az igazságtól. „Dew Kellington" és „Goer Chuine" zenéje, Venyigeszú de Lucerna és az Őrnagy lélegzetelállító szabad versei színesítik Boris Vian e legvidámabb és legmulatságosabb regényét - melynek végén minden a levegőbe repül.

Mutass kevesebbet