Viszlát, és kösz a halakat!

Annak megemlítése mellett, hogy ez egy trilógia negyedik, de még így sem utolsó része, pont a lényeg maradt ki a Bevezetés februári be-Ctrl+c/v-zéséből; de a kiadói ajánlóból nemkülönben: (vastaps érte!) "[...] Ám egy csütörtöki napon [...] egy rickmansdorfi kávéházban magányosan üldögélő lány rájött, hol volt kezdettől a hiba, és hogyan lehetne a világot kellemessé és széppé tenni. A megoldás ezúttal helyes volt, bevált volna, és [...] Ez a történet a leányról szól." Valójában pedig arról, milyennek látta a főhős (az író?) a lányt a szerelmén keresztül - mi utóbbi Adams anti-absurd sci-fi-jében (is) gyönyörű, mert leplezetlen emberi őszinteséggel veti papírra.

Bevezetés Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap. Durván kilencvenmillió mérföldre tőle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredő civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja. Ez a bolygó a következő problémával küzd - vagy inkább küzdött: az ott részében boldogtalan volt. Számos megoldást javasoltak a probléma gyógyítására, ezek azonban többnyire zöld és piros hasú papírok mozgásához kapcsolódtak, ami meglepő, hiszen végül is nem a színes papírok voltak boldogtalanok. Így hát fennmaradt a probléma: jókora tömegek voltak elkeseredve, és sokan közülük nyomorúságosan érezték magukat, még azok is, akiknek volt kvarcórájuk. Többen mindinkább úgy vélték, hogy kár volt lejönni a fáról. ...